#pozitív pszichológia

Időt és odafigyelést adhatunk ajándékba – túlélési útmutató az idei karácsonyhoz

Semmi sem úgy alakult idén, ahogy azt elterveztük. Miért lenne ez alól épp a karácsony kivétel? Ám amíg a koronavírus-járvány miatt elmaradhatott a szóbeli érettségi, el lehetett halasztani esküvőket és le lehetett fújni fesztiválokat, addig a karácsony így vagy úgy, de valamilyen formában biztosan velünk lesz 2020-ban is. Jobb tehát lelkileg felkészülni rá, hogy nem lesz egyszerű menet az előttünk álló néhány nap. A pozitív pszichológiát hívtuk segítségül.



A siker és a boldogság tanulható

Shawn Achor a boldogság és a munkahelyi eredménynövekedés összefüggéséről tartott előadását 2014-ben a legjobb 20 TED-előadás közé választották. A mindössze 12 perces, rendkívül szórakoztató beszédben Achor kiemeli, hogy a boldogság tanulható, fejleszthető, sőt mindennapi boldogságunk látható, érezhető növeléséhez 21 nap is elegendő lehet.



A gyümölcsöző munkahelyi kapcsolatok titka

A harmonikus, kiegyensúlyozott emberek általában nyitottabbak, kreatívabbak és munkájukban is eredményesebbek. Mégis, a tudomány csak egy évtizede foglalkozik intenzíven azzal, hogy mire valók a pozitív érzelmek, és hogyan lehet optimalizálni a boldogság szintjét.