Grecsó Krisztián útszéli trógerhez hasonlította Pintér Sándort, és a pokol legmélyére kívánja
Az író azon háborodott fel, hogy Pintér a kórházban élő csecsemőkről azt mondta: nem ő szülte és hagyta ott őket.
Az író azon háborodott fel, hogy Pintér a kórházban élő csecsemőkről azt mondta: nem ő szülte és hagyta ott őket.
HVG
Bár Pintér Sándor korábban arról beszélt, hogy a kormány arra készül, hogy betiltja a drogok emlegetését bizonyos művekben, Gulyás Gergely tisztázta a helyzetet.
HVG
Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen műveket terveznek betiltani és hogyan.
HVG
„Nem hagyunk semmit rohadni, mindent meggyógyítunk és helyrehozunk, amit lehetséges, ez a Belügyminisztérium ars poeticája” – mondta a rendőrminiszter Pintér Sándor kedden a népjóléti bizottság meghallgatásán.
Alaposan megbolygatja a háziorvosi rendszert a kormány új rendelettervezete, de Keczéry Attila, a Magyar Orvosi Kamara titkára szerint a kompetenciabővítés főleg a szakorvosok és a betegek életében hoz változást. A kormány tervei ugyan pozitívak, de sok fontos részlet így is kimaradt. Miért lenne célszerű a szakma szerint, ha antidepresszánsokat is felírhatnának a háziorvosok? Van-e realitása a háziorvosi ultrahangvizsgálatnak? Hogyan lehetne igazán megreformálni az ellátást?
Túl rendőrös gondolkodásra vallana az, ha szankcionálnák azokat a betegeket, akik nem jelennek meg az időpontra foglalt egészségügyi vizsgálaton – mondta egy konferencián a belügyminiszter, aki tovább centralizálná az egészségügy működését, többek között egységes gazdálkodásban és az orvosok ellenőrzésében látja a fejlődés útját. Pintér Sándor bejelentette, hogy áthelyezik a kórházakból az otthagyott csecsemőket, továbbá teljesen szétválasztják a szociális ellátást a gyógyítástól.
HVG
Brindza Tibor bejelentés nélkül három hónapra kisajátította a vadaskertet, amely mellett épp a belügyminiszter lányának van üdülője.
HVG
A miniszter nem beszélt, csak cselekedett – írja a Belügyminisztérium közleménye.
MTI
Egy alkalmat négy óraként számítanak be.
Három hete írt nyílt levelet Pintér Sándor belügyminiszternek Györfi Mihály, Szolnok polgármestere, de nem kapott választ, ezért a kezébe vette az irányítást.
HVG
A szakszervezet azonnali bértárgyalást kezdeményezett a miniszterelnöknél és a belügyminiszternél.
HVG
Györfi Mihály, Szolnok polgármestere szerint kétségbe ejti a lakosokat a közbiztonság helyzete, miközben a kormány által meghirdetett drog elleni háborúnak nyomát sem látni a városban.
HVG
Szerdától Kőrösi László főigazgató-helyettes veszi át a főigazgatói feladatokat, azt nem tudni, miért kellett mennie Kissnek.
HVG
Tulajdonost válthat a legnagyobb magyar őrző-védő cég, ha a GVH rábólint.
HVG
Harmadával csökkent a nyereség, de így is zsíros osztalékot szavaztak meg maguknak.
HVG
A három évtizede működő magyar–amerikai rendészeti oktatási intézmény első a kategóriájában, és globálisan is mintateremtő lett. A résztvevők kiemelték a nemzetközi együttműködés jelentőségét, valamint visszaemlékeztek a belügyminiszter szerepére az alapítása kapcsán.
HVG
A belügyminiszter helyes választ adott volna, ha neki kell idén érettségiznie.
hvg.hu
Sokféle érdek fűződne hozzá, mégsem működik a tavaly élesített vendégletelepedési program. Ezzel szemben Pintér Sándor saját hatáskörben, titokban azt enged be az országba, akit csak akar.
Az út szélén álló rendőr a magyar állam egyetlen megoldása minden ilyen problémára 2025-ben is, kivéve, ha a Pride betiltásáról van szó – írta a fővárosi képviselő.
hvg.hu