#Pest megye







Elkapták a Pest megyében rejtőzködő veszélyes teknőst

Sikerült befogni az egyik Pest megyei kisváros patakjában augusztus eleje óta rejtőző, emberre is veszélyes aligátorteknőst – mondta a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora. Szilágyi István szerint az állatot tavasszal valószínűleg a veresegyházi medveotthon egyik védett, vizes helyére költöztetik.



Bozót- és tarlótüzek égnek Heves és Pest megyében

Több településen is meggyulladt az aljnövényzet, illetve a tarló szombaton, Gyöngyös határában mintegy húsz hektáron keletkezett tűz, a Tatárszentgyörgy, Dabas és Örkény közötti területre pedig egy héten belül harmadszor kellett kivonulniuk a tűzoltóknak.









Egész Pest megyére kiterjesztik a készültséget

Szerdától várhatóan rendkívüli árvízvédelmi készültség lesz érvényben egész Pest megyében. A legveszélyeztetettebb területeken, Vác és Érd térségében csaknem harminc településen lehet nagyobb gondokra számítani - közölte honlapján a Pest megyei katasztrófavédelem.