A Pécsen végzett orvosok harmada külföldre megy
Minden harmadik, a pécsi orvosi karon végzett diák külföldön lesz orvos - írta szerdai számában az Új Dunántúli Napló.
Minden harmadik, a pécsi orvosi karon végzett diák külföldön lesz orvos - írta szerdai számában az Új Dunántúli Napló.
MTI
Különleges biztonsági intézkedésekés példátlan médiaérdeklődés mellett megkezdődött a tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés vádlottjának tárgyalása a Baranya Megyei Bíróságon szerdán.
MTI
Az Új Dunántúli Napló kedden azt írtja, a Pécsi Városi Bíróság három hónappal meghosszabbította a pécsi egyetemi vesztegetési ügyben még fogva tartott négy gyanúsított előzetes letartóztatását.
MTI
A hétfőn aláírt dokumentum mintegy kilencven százalékban azonos a március végén felmondott szerződéssel.
MTI
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) összes oktatója, dolgozója és hallgatója elmondhatja véleményét a nagy vihart kavart felsőoktatási törvénytervezettel kapcsolatban. Véleményük részét képezi majd az egyetem hivatalos állásfoglalásának.
Hírszerző
A világhírű főemlőskutató, természetvédő és ENSZ-békenagykövet a Pécsi Tudományegyetem (PTE) meghívására vesz részt a munkássága kezdetének 50. évfordulója alkalmából szervezett rendezvényeken – tájékoztatott Csatádi Katalin, a Jane Goodall Intézet alelnöke csütörtökön.
hvg.hu
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügy újabb gyanúsítottját pénteken.
MTI
"Tisztasági nyilatkozatra" kötelezi a nagyobb összegekért felelős munkatársait a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a közeljövőben: az érintetteknek ki kell jelenteniük, hogy nincsenek kétes pénzügyeik, és ilyenről beosztottjaik, kollégáik körében sem tudnak.
MTI
Eddig húsz embert gyanúsítottak meg a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben - közölte szerdán a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).
MTI
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügy mind a nyolc gyanúsítottját szerdán.
MTI
Őrizetbe vették a Pécsi Tudományegyetem nyolc munkatársát bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanúja miatt - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hétfőn.
hvg.hu
Bódis József orvosprofesszort választotta rektornak a Pécsi Tudományegyetem szenátusa a baranyai megyeszékhelyen csütörtökön.
MTI
Kiadóját keresi, példányait pedig begyűjteti a Pécsi Tudományegyetem (PTE) annak a Reakció Pécs nevű politikai lapnak, amelyet illegálisan terjesztenek az intézmény falai között.
MTI
Az év második felében 200 alkalmazottjától válhat meg a Pécsi Tudományegyetem - írja a Népszabadság és a Magyar Nemzet keddi számában az intézmény szenátusi döntése nyomán.
MTI
„Felújítjuk a 400 ágyas klinikai tömböt, csak egy- és kétágyas, légkondicionált szobák lesznek. Új műtőblokk és intenzív osztály, sürgősségi fogadóhely is épül” – vázolta a Pécsi Tudományegyetem néhány héten belül aláírásra kész uniós pályázatát Tóth Kálmán rektori megbízott.
HVG
Elismerte jogos szolgáltatójának a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a város új vízműcégét, a Tettye Forrásház Zrt.-t.
hvg.hu
Lövöldöztek a Pécsi Tudományegyetem egyik épületében csütörtök délelőtt, az esetnek egy halottja és három sérültje van. Az ámokfutó egy első éves gyógyszerészhallgató volt, a halálos áldozat a csoporttársa, akit állítólag mellbe lőtt az elkövető.
hvg.hu
Még le sem rakták a Pécsi Tudományegyetem (PTE) 7 milliárd forintos beruházás keretében épülő természettudományi és műszaki kutatóközpontja, a Science Building alapkövét, de az intézmény kutatói már szerdán tudományos szimpóziummal kezdik a közös munkát.
MTI
Egy zártkörűnek tűnő, de egyáltalán nem bennfentes - HR konferencia keretében bújtatott – ünnepségre kerül sor június 25-én Pécsett. A „Magunkról magunk közt – nem csak magunknak” című eseményhez az apropót az adja, hogy a Pécsi Tudományegyetem HR-es képzést folytató karának jogelődje közel húsz éve indította el személyügyi szervező (főiskolai) és humán szervező (egyetemi) szakjait, amelyekkel a hazai HR-képzés meghatározó intézményévé vált. A felsőoktatási rendszer átalakulásával a korábbi szakok fokozatosan megszűnnek, helyüket az új követelményeknek megfelelően akkreditált képzések veszik át, így 2009. júniusában a személyügyi szervező főiskolai képzés utolsó évfolyama végez.
unknown
Hatvan évet várt Marton László arra, hogy befejezze magyarországi jogi tanulmányait: a ma Ausztráliában élő 83 éves férfit a diplomától már csak egy európai jogi záróvizsga választja el, amelyet csütörtökön kell letennie a Pécsi Tudományegyetemen (PTE).
MTI