134 millió állami pénzre pályázhatnak a hajléktalanellátó intézmények
Az ország összes hajléktalanokat ellátó intézménye pályázhat a pénzre.
Az ország összes hajléktalanokat ellátó intézménye pályázhat a pénzre.
hvg.hu
Eddig egy ház adatairól tudni, a többi nyertes a kormány szerint még nem nyilvános.
hvg.hu
Ötéves program indul, a teljes keretből jövőre 600 milliót osztanak szét 10-12 nyertes között.
MTI
Kilencmillió forint vissza nem térítendő állami támogatáshoz jutott a Magyar Turisztikai Ügynökségtől az a cég, amelyben a fideszes országgyűlési képviselő irodája is tulajdonos.
hvg.hu
Witzmann Mihály képviselő neje és anyja azon a pályázaton indult, amit a képviselő ötlete nyomán írtak ki.
hvg.hu
Boros Anita, az innovációs minisztérium (ITM) államtitkára és kutatócsapata is nyert milliókat az idei OTKA-lista szerint, ám Boros nevét később lecserélték a pályázatban, a munka pedig eltűnt – hogy aztán egy másik kategóriában előbukkanjon.
hvg.hu
A civiltörvényre hivatkozva érvénytelenítette a Tempus Közalapítvány az Emberség Erejével Alapítvány nyertes pályázatát. A civil szervezet 72 ezer eurótól esett el a döntés miatt.
hvg.hu
A hajtás fajtájától függően 90-150 ezer forintos támogatást lehet majd igényelni elektromos kerékpár vásárlására. A pályázatot októberben írják ki, azoknak szánják, akik dolgozni járnának a járművel. A keretösszeg körülbelül 7000 kerékpárra lesz elég.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A zenész egymillió forintot ajánlott fel a többi előadónak, október 10-ig lehet pályázni.
hvg.hu
Több mint félmillió forintnyi euróhoz lehet jutni. A jelentkezési határidő kedden lejárt.
MTI
Pályázik Magyarország a 2023-as műkorcsolya vb-re és Eb-re is, mindkét versenyt Budapestre hozná a magyar szövetség.
MTI
Az orvosi és biológiai tudományok kollégiumának elnöke a történtek hatására azonnal lemondott.
hvg.hu
Korábban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt írta, nem jár majd automatikusan a pénz, és ezt az államtitkárság is megerősítette nekik.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az államtitkárság – mint írják – meg is erősítette a PDSZ-nek, hogy az ígért jutalom tulajdonképpen az EFOP-3.1.11-19 kódszámú pályázat.
hvg.hu
A munka nem állhat le.
hvg.hu
A támogatás igényt augusztus 24-ig lehet benyújtani a Magyar Államkincstárnak.
MTI
A BKK pályázatot hirdetett a formaruhák megtervezésére, az első helyezett félmillió forintot nyerhet.
hvg.hu
Olyan megfigyelőeszközt terveztek, amely egy holdjáró hasán is elfér. Az ötletet 30 ezer dollárral (kb. 9,2 millió forinttal) jutalmazta a NASA.
hvg.hu
A zsűri „sok tetszetős sort, dallamrészt talált a szurkolók és profi zenészek alkotásaiban, összességében egyik pályamű sem felelt meg maradéktalanul az elképzeléseiknek”.
hvg.hu
Harmadával kevesebb felszámoló lesz a listán, és újak is kerülhetnek be, keddig nyújthatnak be pályázatot a cégek. Legutóbb hét évvel ezelőtt frissítették a felszámolói jegyzéket, akkor is a korábbinál jóval kevesebben jutottak be, többen megtámadták a döntést, mert szerintük túl nagy teret kaptak a szubjektív szempontok, ezzel egyszerűen újraosztották a piacot. Sokak szerint most is ez történik.
hvg.hu