#Palkovics László













Jól hangzik, hogy felvételi nélkül lehet egyetemre menni, de koppanás jöhet a végén

Vajon jót tesz a kormány azzal, ha a technikumot végzett diákok könnyített feltételekkel (vagy ahogy a szöveg fogalmaz, felvételi nélkül) kerülnének be a szakmájukhoz passzoló egyetemekre? Ebben a diákszervezet képviselője, illetve a Rektori Konferencia elnöke sem biztos, ahogy több nyilatkozónk azt mondja, ezzel a jelenleginél is jobban leszűkítik a diákok lehetőségeit.



Az optimista forgatókönyvek szerint fél évig húzhatja így az MTA

Nem pályáztak az MTA-kutatóintézetek arra a 17 milliárd forintra, amit visszatart tőlük a Palkovics László vezette innovációs minisztérium. A helyzet pattanásig feszült, az elnökség titkolózik és tárgyal, közben fogy a pénz, a kutatók nem biztosak abban, hogy az áprilisi fizetésüket megkapják. A kérdés, ki adja fel előbb: Palkovics László vagy az MTA-elnök Lovász László.



MTA: az elnökség nem tágít

Összeült az MTA elnöksége, és ragaszkodik az eddigi követeléseihez. Lovász László elnök ilyen értelemben nem köt kompromisszumokat a Palkovics-tervről.


Tényleg nem hallgatták meg Lovászt és Palkovicsot

Ahogy a kormánypárti képviselők előre tájékoztatták a költségvetési bizottság elnökét, Varju Lászlót, blokkolták a meghallgatás napirendre tűzését. A téma Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek finanszírozási terve lett volna.