40 forint osztalékot fizet a Graphisoft Park
A Graphisoft Park részvényesei az idén 40 forint osztalékot kaphatnak részvényenként a tavalyi 35 forint után - derül ki a társaság közgyűlési előterjesztéseiből.
A Graphisoft Park részvényesei az idén 40 forint osztalékot kaphatnak részvényenként a tavalyi 35 forint után - derül ki a társaság közgyűlési előterjesztéseiből.
MTI
A Richter Gedeon Nyrt. igazgatósága részvényenként 660 forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot a társaság április 25-ére összehívott közgyűlésén - közölte a gyógyszergyár hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az osztalék mértéke megegyezik a tavalyival.
MTI
Az Elmű igazgatósága részvényenként 1700 forint, az Émászé 1400 forint osztalékot javasol elfogadásra a közgyűlésnek - közölték az áramszolgáltató társaságok hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
HavariaPress
Negyedével csökkentek a reálisan tervezhető működési kiadások a főváros idei költségvetési tervezetében, egyrészt az önkormányzattól elkerülő feladatok, másrészt a kapcsolódó bevételek nagymértékű szűkülése miatt. A tervezet szerint a tavalyi közel 12 milliárd forintos osztalékbevétellel szemben idén 5,9 milliárdot tartanak reálisnak.
MTI
A Raiffeisen Bank International (RBI) emeli a tavalyi eredménye után fizetendő osztalékot annak ellenére, hogy az utolsó negyedévben veszteséges volt.
MTI
A korábbi évek 120 forintos osztalékával szemben részvényeként 240 forintot fizethet az idén az Egis Gyógyszergyár Nyrt., ha a részvényesek a szerdai közgyűlésen jóváhagyják az igazgatóság javaslatát.
MTI
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. igazgatósága a részvények névértékére vetítve 24 százalék, azaz részvényenként 240 forint osztalék, összesen 1,869 milliárd forint, a konszolidált nettó eredmény 10 százalékának kifizetését javasolja a 2012. szeptember 30-án zárult üzleti évének nyereségéből a társaság január 30-i éves rendes közgyűlésén - derül ki a közgyűlésre készült előterjesztésekből.
MTI
A varsói tőzsdén jegyzett cégek rekordmértékű osztalékot fizettek ki idén: összesen 22 milliárd zlotyt, vagyis átszámítva több mint 5 milliárd eurót - írta csütörtöki számában a Rzeczpospolita. Tavaly 19 milliárdot fizettek ki osztalékként. Az idei összeg átlagosan 4,6 százalékos megtérülést jelent.
MTI
Folytatódnak a beruházások a csepeli Szabadkikötőben, amelynek konténerforgalma a válság kitörését követően is emelkedett - írja keddi számában a Világgazdaság.
MTI
MTI
Világgazdaság
A Mol saját részvény tulajdona alapján 454,54 forint osztalékot fizet részvényenként - jelentette be az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.
MTI
Másodszor vette ki teljes nyereségét osztalékként a Nokia komáromi gyárából - írja a Napi Gazdaság.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
A Közgép Zrt. árbevétele 2010-hez hasonlóan tavaly is nagyon jelentősen nőtt, a társaság részvényesei csaknem hárommilliárd forint osztalékkal gazdagodhattak. A cégcsoport által elnyert megbízások azt sugallják, hogy a társaság mindenhez ért.
hvg.hu
A horvát INA energiacsoport nem fizet osztalékot a tavalyi év nyereségéből, a mintegy 2 milliárd kunát (338 millió dollár) inkább további befektetésekre fordítja - közölte Radimir Cacic gazdasági ügyekért felelős horvát miniszterelnök-helyettes kedden.
MTI
A kormányzati zárolások mérsékléséről és az állami osztalékbevételek emeléséről döntött a kormány – derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A Világgazdaság szerint a magasabb osztalék egyik forrása az MVM lehet.
hvg.hu
Májusban és júniusban fizetik ki az osztalékokat azok a tőzsdei vállalatok, amelyek az idén is döntöttek osztalékfizetésről az április végéig lezajlott éves közgyűléseken.
MTI
Az OTP Bank éves közgyűlése úgy határozott, hogy a részvények névértékére vetítve 100 százalékos osztalékot fizet a részvényeseknek. Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója a közgyűlésen elmondta, az úgynevezett tőzsdei nyereség 161 milliárd forint volt tavaly, a bank konszolidált adózás utáni nyeresége 83,8 milliárd forintot ért el.
MTI
A Richter Gedeon Nyrt. részvényesei 660 forint osztalékot kapnak az idén - erről döntött a gyógyszergyár csütörtöki éves rendes közgyűlése. Az osztalék kifizetése június 18-án kezdődik.
MTI
A Graphisoft Park csütörtöki közgyűlése jóváhagyta, hogy a társaság részvényenként 35 forint osztalékot fizessen a tavalyi év eredményének terhére.
MTI
Nem fizet osztalékot az FHB Jelzálogbank a 2011-es év után, hasonlóan az előző évhez - döntött a bank éves rendes közgyűlése szerdán. A bank a mérleg szerinti veszteséget az eredménytartalék terhére számolja el.
MTI
Részvényenként 205 forintos osztalékról döntött a Budapesti Értéktőzsde szerdai éves rendes közgyűlése.
MTI