Közzétették az első teljes, hézagok nélküli emberi genomot
Az első teljes emberi genom várhatóan új információkkal szolgál az emberi egészségről és arról, hogy mi teszi az embert egyedülállóvá.
Az első teljes emberi genom várhatóan új információkkal szolgál az emberi egészségről és arról, hogy mi teszi az embert egyedülállóvá.
MTI
A Second Sight több mint 350 embernek ültetett be implantátumot, amelynek köszönhetően részben ismét visszanyerték a látásukat. A cégnek azonban elfogyott a pénze, a vállalat új vezetése pedig más területekre akar koncentrálni.
hvg.hu
Az amerikai Princeton Egyetem mérnökei az alapjaitól kezdve teremtették újra a fényképezőgépet. Az eredmény igen meggyőző lett.
hvg.hu
A japán kutatók szerint egyetlen csepp vizeletből is képes kiszagolni egy talajban élő fonalféreg a hasnyálmirigyrákot.
hvg.hu
Oscar Constanza egy neurológiai betegség miatt nem tud önállóan felállni és járni, ezért édesapja egy speciális szerkezetet épített neki.
hvg.hu
A New York-i Egyetem kutatói patkányokon kísérletezték ki, hogyan lehetne fájdalomcsillapítók nélkül kezelni a fájdalomérzetet.
hvg.hu
Egy speciális mikroszkóp segítségével a Google által fejlesztett mesterséges intelligencia képes megmutatni az orvosnak, mely területeket kell jobban odafigyelni a szövetmintában.
hvg.hu
Az amerikai Cornell Egyetem tudósainak sikerült először félvezetőből készíteniük mikroszkopikus robotot, melyet lézerrel hoznának működésbe.
hvg.hu
A Washingtoni Egyetem tudósai olyan szoftvert fejlesztettek, amely az orvos elé vetít egy, a páciens szívét valós időben ábrázoló hologramot.
hvg.hu
A koronavírus megjelenése óriási kihívás elé állította az emberiséget. A világméretű probléma leküzdésében pedig nem csak a tudósoknak jut komoly szerep, hanem a legmodernebb informatikai fejlesztéseknek is – köztük a szuperszámítógépeknek, amelyek rendkívül nagy memóriájukkal és számítási kapacitásukkal veszik fel a harcot a világjárvánnyal.
Lenovo
Hongkongi kutatóknak sikerült először olyan mesterséges szemet létrehozniuk, ami már majdnem olyan, mint az emberi szerv.
hvg.hu
A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) tudósai egy olyan algoritmust fejlesztettek ki, amely a szuperbaktériumok legyőzéséhez keres ellenszert.
hvg.hu
A Google szerint még nincs kész, de már így is igen hatékonynak tűnik az a szoftver, amit az emlőrák pontosabb diagnosztizálására fejlesztettek ki a DeepMind szakemberei.
hvg.hu
Az Amazon legújabb fejlesztése, a Transcibe Medical nem csak az egészségügyi szöveg lejegyzetelésében segít, hanem képes kiszűrni a mondandó lényegét is.
hvg.hu
Az emberi állóképességet, fizikai erőt és mobilitást javító önmozgó külső testvázakkal, azaz exoskeletonokkal végeznek kutatást a Pécsi Tudományegyetemen. A legújabb szerkezetekkel már napi 10 kilométert is meg lehet tenni sík terepen, sőt, némi gyakorlással a lépcsőzés sem jelent akadályt.
hvg.hu
A Microsoft és az SRL Diagnostics közösen készített egy olyan algoritmust, ami segít felismerni a méhnyakrákot.
hvg.hu
Az akut veseelégetlenség akár néhány óra leforgása alatt is életveszélyes állapotot idézhet elő a betegben. A Google a mesterséges intelligencia segítségével előzné meg a tragédiát.
hvg.hu
Bár még hosszú évek munkáját kell beleölni a tökéletesítésbe, a Kaliforniai Egyetem kutatóinak sikerült egy olyan kontaktlencsét készíteniük, ami sokak látásproblémáját oldhatja meg.
hvg.hu
Az emberi Mars-misszió kapcsán a legnagyobb kérdés, hogy hogyan lehet majd ellátni egy krízishelyzetben a sérült űrhajósokat az űrben. Most erre találtak egy megoldást az Európai Űrügynökség (ESA) kutatói.
hvg.hu
A szívroham okozta károsodás helyreállításában segíthet a "pumpáló tapasz", amely több millió élő, lüktető őssejtet tartalmaz.
MTI