Transzgenerációs traumákat dolgoz fel újabb vállalkozásában Orvos-Tóth Noémi
A pszichológus saját példáján keresztül ismerte fel, hogy a traumák nemzedékeken át ívelnek, és csak akkor lehet megfékezni a továbbgyűrűzésüket, ha ezt felismerik.
A pszichológus saját példáján keresztül ismerte fel, hogy a traumák nemzedékeken át ívelnek, és csak akkor lehet megfékezni a továbbgyűrűzésüket, ha ezt felismerik.
HVG
Csütörtökön nyílt meg Budapesten az idei könyvfesztivál. A megnyitóbeszédet tartó pszichológus író szerint a traumák feldolgozásában, az elmagányosodás elleni küzdelemben is segít, ha olvasunk. Beszédét változtatás nélkül közöljük.
hvg.hu
Az UNICEF is beállt a mögé a kezdeményezés mögé, ami egy iskolai bullyingról szóló színházi előadásból nőtt ki.
hvg.hu
Egy témába vágó színházi előadás után lesz szó erről, a beszélgetés podcastként is elérhető lesz.
hvg.hu
Interjút adott a klinikai szakpszichológus új könyve megjelenésének apropóján, amelyben többek között arról is beszélt, hogyan is értelmezi a „szabad akaratot”, és hogy miért fontos, hogy egy gyermek önmagáért, és ne konkrét céllal jöjjön a világra.
hvg.hu
Elfogadottnak lenni, szeretve lenni – a legfontosabb emberi motivációk nem változtak évmilliók óta. Mégis mintha folyamatos szégyenérzet generálására rendezkedne be társadalmunk. Az egyik legismertebb pszichológus-író, Orvos-Tóth Noémi beszél egyebek között a hamis morális fölényről, a Covid és a klímaválság tinédzserekre gyakorolt hatásáról, a transzgenerációs örökségekről és a magzati bevésődésről.
Az utóbbi évek legnagyobb sikerkönyve volt itthon az Örökölt sors. Szerzője, Orvos-Tóth Noémi Bárdos András vendége volt A kérdés című műsorban. Ebből láthatnak egy rövid ízelítőt, a teljes interjút pedig szerdán nézhetik majd meg a HVG360-on.
HVG
Így lettem címmel hírességek gyerekkoráról szóló podcastsorozatot indított az UNICEF Magyarország. Az adás első vendége Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus volt.
hvg.hu