A DK elnöke szerint a beszédektől feltüzelt tömeg spontán kezdett összefogást követelni, amikor Mesterházy Attila színpadra lépett. Bajnai is így járt volna, ha véletlenül ő mond utoljára beszédet – írta Gyurcsány Ferenc.
A magyar szabadság ügye mindennél szorosabb kötelék a nemzethez tartozók között, és az új évezred szabad Magyarországa számít a világmagyarságra – hangoztatta Áder János köztársasági elnök az 1956-os forradalom évfordulóján helyi idő szerda este, a torontói Árpád-házi Szent Erzsébet Magyar Katolikus Templomban elmondott ünnepi beszédében.
Ha a beszédemre sem kíváncsiak, miért akarnak együttműködni velünk? A tárgyalásokat lezártnak tartom - közölte Mesterházy Attila, miután DK-s aktivisták "összefogást" skandálva beléfojtották a szót.
Mennyit változottak az 1956-os forradalom legjelentősebb helyszínei? Hogyan festett a Nagykörút, amikor nem márkás autók, hanem tankok haladtak végig rajta? Hová ment a tömeg, és hogy néznek ki most a szétbombázott házak hült helyei? A csúszka húzásával megnézheti, mennyit változott Budapest '56 óta.
A Békemenet egy élő konzultáció – hangzott el a kormánnyal szimpatizáns vonulás köszöntésekor, amelyen arra is figyelmeztették a résztvevőket, hogy provokátorokra kell számítani. Nézze meg videónkat!
Alig tudta elkezdeni beszédét Mesterházy Attila a balos nagygyűlésen a Műegyetemnél, mivel a tömeg a DK-val való együttműködésre utalva összefogást sürgető jelszavakat kiabált.
Közös lista kell, közös miniszterelnök-jelölt, közös jelöltekkel – jelentette ki Gyurcsány Ferenc a Műegyetemnél zajló baloldali nagygyűlésen, ahol messze ő kapta a legnagyobb tapsot a színpadra lépők közül.
Bajnai Gordon, az Együtt-PM társelnöke a Műegyetemnél tartott ünnepi rendezvényen beszélt arról, hogy Orbán Viktor szerinte jéghegynek kormányozta az országot.
Fáklyás felvonulás, traktorral fotózkodás, Békemenet, ultramaraton, és a közösen ünneplő demokratikus ellenzék. Így emlékezik az ország az 1956-os forradalom és szabadságharc 57. évfordulóján. Galériánkat frissítjük.
Orbán Viktor szerint közeledik a valódi felszabadulás, de ehhez lassan el kell kezdeni a szerveződést úgy, ahogy azt 2010-ben tették. A baloldali nagygyűlésen Gyurcsány kapta a legnagyobb tapsot, ő és a kis pártok vezetői közös listát követeltek. A Jobbik szerint az MSZP-nek és a Fidesznek is el kellene húznia.
1956: történelem, ami azt jelenti, hogy időszerűtlen – véli Tamás Gáspár Miklós. Szerinte nem lehet zokon venni, hogy 1956 igazi karakteréről mindenki megfeledkezett, és aki rá akar hivatkozni, hamisít, még ha önkéntelenül is.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták az ország nemzeti lobogóját az 1956-os forradalom és szabadságharc 57. évfordulóján, szerda reggel a budapesti Hősök terén.
Az október 23-i rendezvények miatt jelentős forgalmi változásokra, és emiatt a közösségi közlekedés menetrendjének módosulására kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Négyévente egyszer különös jelentőséget kapnak az október 23-i megemlékezések, hiszen fél évvel a választások előtt a nemzeti ünnepen lehet nekirugaszkodni a kampánynak, lehet demonstrálni az erőt és a tömeget. Az 1990-es évek elején még viszonylag mértéktartóak voltak a politikusok, sőt, a szocialisták lényegében bújkáltak e napon (már ha nem BM-nyugdíjasokkal találkoztak). Bő egy évtizede aztán megváltozott a világ, és 1956 már csak díszletté vált az aktuálpolitika színpadán. Válogatás a választások előtti ünnepek beszédeiből.
Messiásváró hangulatban leste a baloldali értelmiség és a választók egy része Bajnai Gordon visszatérését a magyar politikai porondra. A nagy pillanat éppen egy éve, 2012. október 23-án jött el. Azóta viszont valószínűleg semmi nem úgy alakult, ahogy azt a volt kormányfő gondolta. A hvg.hu ennek stációit foglalta össze.