Itt az új dátum, ekkor érkezhet az iPhone Air 2
Míg korábban az is kérdőjeles volt, lesz-e egyáltalán iPhone Air 2 az első generációs változat gyenge eladási számai miatt, mostanra már több információ is arról szól, hogy mikor érkezhet meg a mobil.
Míg korábban az is kérdőjeles volt, lesz-e egyáltalán iPhone Air 2 az első generációs változat gyenge eladási számai miatt, mostanra már több információ is arról szól, hogy mikor érkezhet meg a mobil.
HVG
A függőség béklyójából nehéz szabadulni, még akkor is, ha olyan, sokak számára ártalmatlannak tűnő dologról van szó, mint az okostelefon-használat. Egy amerikai fiatal meglepő, sőt megmosolyogtató módon próbálta meg csökkenteni a képernyőidejét, de úgy tűnik, hogy működik a módszere.
HVG
A kiegészítőket gyártó cégeknek szánt tervek alapján az iPhone Fold külső kijelzőjének képaránya meglehetősen egyedinek tűnik.
HVG
Az Apple-ügyekben jártas Ming-Chi Kuo szerint az iPhone Fold igazi tömeggyártása csak 2027-ben indulhat be.
HVG
Összegyűltek a globális adatok, így kiadta szokásos jelentését az okostelefonpiac legkelendőbb márkáiról a neves piackutató Counterpoint Research. Talán nem is annyira meglepő, hogy ezúttal is az Apple uralta az eladásokat. A Samsung csúcskészülékei viszont nem kerültek be a top 10-be, de ez csupán a gyártó prémiumkategóriájára igaz.
HVG
Ellentmondásos hírek keringenek arról, hogy az Apple készít-e második generációs iPhone Airt. Most épp arról hallani, hogy igen.
HVG
Nem következmények nélküli a fiatalkori okostelefon-használat, állapította meg egy friss kutatás.
HVG
A Samsung Galaxy TriFold doboza több mindent rejt, mint egy átlagos Galaxy csúcsmobilé.
HVG
Egyre több ember tapasztalhat fájdalmat a kisujjában, ha sokat használja a mobilját. A probléma szerencsére orvosolható.
HVG
Nemcsak fotók, videó is készült a Samsung egyelőre csak üvegfal mögé tett, duplán hajlítható okostelefonjáról. A felvételről több apró részlet is kiderül.
HVG
Egy dél-koreai lap már tudni véli, mikor és hol rántja le a leplet a Samsung a következő csúcsmobiljairól.
HVG
A Samsung a tervek szerint három akkumulátort is tenne a duplán összehajtható okostelefonjába, minden részébe egyet-egyet.
HVG
Az októberi-novemberi black friday akciós őrület előtt összegyűjtöttünk különféle kategóriákból öt olyan okostelefon-modellt, amellyel nem nagyon lehet mellényúlni.
Két, egymásnak némiképp ellentmondó információ jelent meg az összecsukható iPhone-okkal kapcsolatban, de mindkettő azt mutatja, strapabíró lehet az Apple készüléke.
HVG
Minden eddiginél strapabíróbb telefon érkezik a OnePlustól. Az új eszköz az elsők között lesz, amelyek megkapják az eddigi legerősebb androidos lapkakészletet, a Qualcomm Snapdragon 8 Elite Gen 5-öt.
HVG
Többek közt új külsővel, látványos színekkel, jobb kamerákkal és végre gyorsabb töltéssel kecsegtet az iPhone 17 Pro. Teszten a relatíve kompakt formában igen komoly teljesítményt hozó legújabb almás csúcskészülék.
Elődjénél nagyobb képernyős, gyorsabb, kitartóbb és messzebb lát a Xiaomi őszi termékkínálatának új csúcsmobilja, amellyel akár térerő és wifi hiányában is elérhetők a hasonló telefont használó ismerőseink. Íme, mit tud a gyakorlatban a Xiaomi 15T Pro.
Bemutatta az idei évre szánt csúcstelefoncsaládját az Apple, és arra is volt ideje, hogy tortúratesztekkel bizonyítsa, nem lesz gond az új készülékek tartósságával sem.
HVG
Az elsősorban óriási költségvetéséről és a fejlődő régiókban elérhető telefonjairól ismert Tecno Mobile cég pár hónapja még csak koncepciókészülékként bemutatott szupervékony telefonja két változatban is megjelenik, feszegetve a vékonyság határait.
HVG
Úgy tűnik, a Samsung más utat választott a duplán hajtható kijelzős Galaxy-telefonja tervezésénél, mint a Huawei a Mate XT-nél. A mobilt októberben mutathatja be a dél-koreai vállalat.
HVG