#okoseszköz

A legkisebb kütyü olyan dolgokat derít ki az emberről, amilyenekre még a legdrágább konkurensek is képtelenek

Az okosórák, okoskarkötők, okosgyűrűk mellé egy újabb, a testen viselhető és a szervezet paramétereit figyelő eszköz is feliratkozott, egy okosfülbevaló. A bostoni egészségügyi-technológiai cég, a Lumia Health újdonsága tényleg olyan, mint egy ékszer, azaz valóban diszkréten hordható, és egészen egyedi dolgokat is elárul a szervezetünkről.




Akár fél év alatt csodát tehetünk a szervezetünkkel

Még mindig nem figyelünk eléggé életmódbeli szokásainkra, holott a táplálkozás, a mozgás, az alvás és a stresszkezelés módja és minősége akár egy olyan összetett tünetegyüttes kialakulását is okozhatja a szervezetünkben, mint a metabolikus szindróma, amely minden harmadik magyar felnőttet érint. A jó hír, hogy az állapot visszafordítható, ráadásul az életminőség javításában a technológia is segítségünkre lehet.




„A Madách igazgatóján állt bosszút a mobilokat kitiltó, betarthatatlan szabály miatt saját csapdájába esett BM”

Tüntető diákok, szülők és tanárok a Madách Imre Gimnázium kirúgott igazgatójának visszahelyezését követelik, és a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint is bosszúból, példát statuálva távolította el őt a minisztérium. Totyik Tamás a kiváltó okról, a kormány mobilhasználatot az iskolákban tiltó rendeletéről a HVG-nek azt mondta, az nemcsak korszerűtlen, hanem betarthatatlan is.








Az otthon, ami 3 kívánságnál sokkal többet teljesít

A pandémia alapjaiban változtatta meg az otthonról alkotott képet. A bezártság és a négy fal között töltött idő új szintre emelte szűk környezetünk iránti igényünket: olyan személyre szabott, kényelmes megoldásokra vágyunk, amelyek ismerik és felismerik elvárásainkat, alkalmazkodnak stílusunkhoz és megkönnyítik mindennapjainkat. Ez a jövő otthona, ahol a design, a funkció és a technológia olyan ökoszisztémát alkot, amelynek célja a személyre szabott, automatikus működés.


Tízből hat magyar orvoshoz fordul, ha baljós eredményt mutat az okosórája

A magyar emberek 60 százaléka fordult már, vagy fordulna a jövőben orvoshoz, ha valamely okoseszköze baljós információt mutat – derült ki a Huawei megbízásából készült reprezentatív kutatásból. A felmérés szerint a válaszadók háromnegyede megbízik az okosórája vagy okoskarkötője méréseiben, 42 százalékuk legalább hetente, közel egyharmaduk pedig naponta ellenőrzi az eszközök által mért egészségügyi adatokat. A megkérdezettek mintegy háromnegyede tekint az okoseszközökre hasznos társként az egészségmegőrzés, illetve sportolás során, a felhasználók majd fele pedig állítja, hogy pozitív változást érez az életében az eszközök használatának köszönhetően.



Rákattant a net népe a zuhanyzóba akasztható okoshangszóróra

Mindössze két nap alatt annyi előrendelés érkezett egy zuhanyozás közben használható okoshangszóróra a Kickstarteren, hogy össze is gyűlt rá a célul kitűzött összeg. A gyűjtési időszaknak még messze nincs vége, úgyhogy valószínűnek tűnik, tömeggyártásba kerülhet a különleges „okosság”.