#Novák Katalin


Hogyan jutottunk el néhány nap alatt Novák Katalin lemondásáig?

Február 2-án derült ki, hogy Novák Katalin még tavaly áprilisban kegyelmet adott a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazást eltussolni próbáló K. Endrének. Miközben az ellenzék azonnal lemondásra szólította fel az elnököt, a kormány (és médiája) napokig hallgatott, majd Orbán Viktor váratlanul alkotmánymódosítást jelentett be, ami után felgyorsultak az események. Összeszedtük, mi vezetett a második, Fidesz által jelölt államfő bukásához.












Novák Katalin: Hibáztam, lemondok

A kegyelembotrány miatt a köztársasági elnök megszakította katari útját, és szombat kora délután visszatért a Sándor-palotába. Délután fél 6 körül bejelentette lemondását.







Nehéz-Posony Kata: Bajok a kegyelem körül

Nagy bajok vannak az elnöki kegyelem körül, de nem kizárólag azért, mert a pedofíliával összefüggésbe hozható bűncselekményt érintette. Baj van a reakciókkal is, minden oldalon. A HVG jogásza, Nehéz-Posony Kata foglalta össze ezeket a bajokat.