Megerősítették a Nemzeti Nyomozó Iroda védelmét
Megerősítette a rendőrség a Nemzeti Nyomozó Iroda védelmét azt követően, hogy egy terrorszervezet vezetésének gyanújával letartóztatták Budaházy Györgyöt.
Megerősítette a rendőrség a Nemzeti Nyomozó Iroda védelmét azt követően, hogy egy terrorszervezet vezetésének gyanújával letartóztatták Budaházy Györgyöt.
HavariaPress
Az elsőrendű vádlott távolmaradása miatt október 22-én folytatódik az OTP elnök-vezérigazgatójának, Csányi Sándornak a megzsarolása miatt indult büntetőeljárás tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A következő tárgyalásra tanúként megidézik az OTP biztonsági igazgatóját is.
hvg.hu
Nehezen jut közös nevezőre a rendőrség és az ügyészség a Magyarok Nyilai által végrehajtott Molotov-koktélos támadások ügyében. Sokan attól tartanak, hogy miközben a nyomozó szervek komótosan haladnak előre az ügyek felgöngyölítésében, a gyanúsítottak egyszerűen eltűnnek a hatóság látóteréből.
Csikász Brigitta
Hűtlen kezelés gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Bábolnai Élelmiszeripari Rt., a MOL Rt., a Földhitel és Jelzálogbank, valamint a Lóversenyfogadást szervező Kft. privatizációjával kapcsolatban - adta közre az m1 híradó szerda este.
MTI
250 terabájtnyi illegális filmet, zenét, játékot tartalmaztak azok a szerverek, melyeket a napokban foglalt le a rendőrség egy rajtaütésszerű akció során, a fővárosban - értesült a HavariaPress.
HavariaPress
A sértettek kárpótlása a végső célja a vagyonvisszaszerzési hivatalnak, amely március elsejével kezdte meg működését a Nemzeti Nyomozó Irodán belül. A hivatal, amely tulajdonképpen egy alosztályt jelent, saját ügyeket is indít, de leginkább segítséget nyújt a büntetőeljárásokban, hogy az illegálisan eltulajdonított javakat előkerítsék.
hvg.hu
Előzetes letartóztatásba került szombaton az a három férfi, akik a gyanú szerint különböző bombákat gyártottak, és akiket a héten fogták el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai – közölte a Pest Megyei Bíróság. Negyedik társuk a gyanú szerint fel akarta robbantani Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő házát, az ő ügyében szombaton kora délután még tartott a tárgyalás az előzetes letartóztatásról.
hvg.hu
A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) képviseletében eljáró ügyvédi iroda büntető-feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál a társaság korábbi vezetése által kötött kétes ügyletek miatt - közölte az MVM.
MTI
Robbanószerkezeteket, lőfegyvereket és lőszereket találtak szerdán a nyomozók Pest megyében, a szerkezeteket az éjszaka akarták felhasználni - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtökön.
MTI
A politikai válság hírei között szinte elveszett a tatárszentgyörgyi kettős gyilkossággal kapcsolatos legfrissebb: a család kislánya öt embert látott a házuk közelében. Ez erősítheti azt a verziót, hogy egy kis létszámú csoport, esetleg radikálisok követhették el a bűncselekményt, meg a többi hármat. Az ügyekben a rendőri bizakodás ellenére nincs eredmény.
hvg.hu
Az internetről letölthető programoknál alkalmazott hardverkulcs illegális használatát leplezte le a Nemzeti Nyomozó Iroda; eddig nyolc jogi és huszonhat magánszemélyt azonosítottak be - tette közzé honlapján a rendőrség.
MTI
Immár hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítják Papp Istvánt, az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség (OMMF) decemberben letartóztatott vezetőjét - írta keddi számában a Népszabadság.
MTI
A nemzetbiztonsági szolgálatok is nagy erőkkel keresik a romák elleni támadások végrehajtóit - értesült a Népszabadság.
MTI
Több szakértői vélemény eredményére vár a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a tatárszentgyörgyi bűncselekmény ügyében - erről Petőfi Attila, az NNI igazgatója beszélt szerdán.
MTI