Saját kamerája felvételeivel buktatták le a számlákkal trükköző vidéki büfést
Az ételfutárok számlái alapján lett gyanús: magasabbnak kellett volna lennie a bevételnek. Kiderült, hogy forgalma hatodát eltitkolta.
Az ételfutárok számlái alapján lett gyanús: magasabbnak kellett volna lennie a bevételnek. Kiderült, hogy forgalma hatodát eltitkolta.
hvg.hu
Elkészítette a NAV az összesítését a nyári ellenőrzésekről, azt is megmutatták, melyek voltak a leggyakoribb szabálysértések.
HVG
Rémteremnek nevezték el a NAV ellenőrei az egyik kecskeméti kínai éttermet, és van is igazságuk ebben.
HVG
3 millió forint értékű illegális terméket próbált elpasszolni apa és fia a piacon.
hvg.hu
A NAV zárolta a bankszámláit, és huszonhárom nagy értékű gépjárművet foglalt le.
hvg.hu
A Magyar Nemzeti Bank pedig jelezte, hogy készek együttműködni a hivatallal.
hvg.hu
A pénzügyőrök a közel kétmillió forint értékű illegális dohányterméket lefoglalták, jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt indítottak eljárást.
MTI
Költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emeltek vádat 23 olyan cégvezetővel szemben, akik igénybe vették egy utalványok forgalmazásával foglalkozó cégcsoport szolgáltatásait. A vád szerint kifejezetten azért adták az alkalmazottaknak az utalványokat, hogy elkerüljék az adót. Van olyan cég, amely több mint 120 milliót próbált így megspórolni.
hvg.hu
Újra az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul Iványi Gábor, miután a hozzá kötődő intézményeket a NAV inkasszója lehetetleníti el.
hvg.hu
A vádhatóság meg is szüntette az ezzel kapcsolatos nyomozásokat, és azt is jelezte: sosem volt a Gattyán-ügy nyomozója a Partizánnak nyilatkozó volt NAV-os pénzügyőr, aki a politikai szálat emlegette.
hvg.hu
Közleményükben azt állítják, minden szükséges tájékoztatást és segítséget megadtak a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnek.
hvg.hu
A MET egyház az adhatóság inkasszója miatt csak civil adományokból gazdálkodhat, de az nem elég az intézmények fenntartásához.
hvg.hu
Iványi egyháza szerint az inkasszó „a szó szoros értelmében életeket veszélyeztet”.
hvg.hu
Kereskedők akár százával árulják a LEGO-készleteket az apróhirdetési oldalakon, szabálytalanul.
hvg.hu
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt.
hvg.hu
Elkezdődött a dohánybetakarítás, az adóhatóság nagy erőkkel felügyel. A szabályok szigorúak: dohánylevelet még a napszámosoknak sem lehet átadni.
hvg.hu
A járulékbevallásokat hétfőig lehet beküldeni.
MTI
Az új rendelkezés a három leggyakoribb mulasztásra vonatkozik.
hvg.hu
A Partizán műsorában vallott egy egykori NAV-os nyomozó.
hvg.hu
A NAV megregulázta a szoftverkulcsokkal seftelő hevesi férfit, aki azóta jó útra tért, de ettől még nem ússza meg a bírságot és a teljes adóellenőrzést.
hvg.hu