Már Nagy Márton is elengedte a 13 százalékos minimálbér-emelést
A miniszter szerint ugyanakkor van arra esély, hogy két számjegyű emelés történjen.
A miniszter szerint ugyanakkor van arra esély, hogy két számjegyű emelés történjen.
MTI
MTI
HVG
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a gyűlöletkeltés Magyar Péterrel jelent meg a magyar közéletben, Bayer Zsolt hírhedt „vérükön és taknyukon” szövegével viszont csak most találkozott először – de megígérte, hogy jelezni fogja a publicistának, hogy nem ért egyet vele.
HVG
Feláll az MI bejelentő, valamint a piacfelügyeleti hatóság és az MI Tanács is, az NGM pedig a nagy kockázatú rendszerek minőségértékelésére is kidolgozta a részletszabályokat.
Pokharában ragadt a két magyar hegymászó, akik a Dhaulagiri csúcsára akarnak feljutni. Egyelőre azt sem tudták elmondani, mikor tudnak továbbindulni.
HVG
A szolidaritási adó ügye ismét visszakerült az Alkotmánybíróság elé, mert a Fővárosi Törvényszék szerint alkotmányossági aggályokat vethet fel az, ahogyan pénzt szednek be az önkormányzatoktól.
HVG
A jövedéki adó automatikus emelését ez a kormány találta föl tavaly ősszel, váratlanul és érthetetlen paraméterekkel. Az üzemanyagok jövedéki adója már most túl magas (literenként 16-17 forinttal lehetne kisebb), egy 4,3 százalékos januári emeléssel még inkább indokolatlanul drága lenne a nafta.
Lesz szocho-csökkenés, két számjegyű minimálbér-emelés, Demján Sándor-program 2.0, indul a 47 ezer milliárd forintos fejlesztési terv – ígérte Nagy Márton. Kérdés, miből talál a kormány erre pénzt.
Naivitás volna azt várni a nemzetgazdasági miniszter szerint, hogy a választás előtt nem fog többet költekezni a kormány.
HVG
Nagy Márton az építőipar fellendülését várta a programtól, amelyről a kormány azt állította, akár 400 ezer család lakáskörülményeit is javíthatja majd. Az Államkincstár adatai szerint azonban sokkal kevesebben pályáztak a támogatásra, és nem is igazán nagy összegekkel.
HVG
A nemzetgazdasági miniszter arra reagált, hogy a bíróság törölte a fővárosnak decemberben elrendelt azonnali jogvédelmet.
HVG
Kollégánk, Lengyel Tibor a hétfői kormányinfón a munkácsi orosz rakétatámadásról, a Magyarország újjáépítéséhez összeállított „kívánságlistáról”, a miniszterelnöknek és kollégáinak horvátországi nyaralásáról és Orbán Győző hatvanpusztai birtokáról kérdezte a miniszterelnökséget vezető minisztert, Gulyás Gergelyt.
HVG
Megvédte a miniszterelnök a gazdasági miniszterét, miután Magyar Péter azt mondta: úgy tudja, hogy hamarosan távozik Nagy Márton.
HVG
A nemzetgazdasági miniszter vasárnap délután a Facebookon reagált arra, hogy Magyar Péter szerint hamarosan távozik a pozíciójából.
HVG
Vagy megkérték arra, hogy távozzon – mondta a Tisza Párt elnöke, aki szerint lehet, hogy az augusztus huszadikai tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
HVG
A miniszterelnök a bejelentést a zártkörű Harcosok Klubja Facebook-csoportban tette.
HVG
Két TV2-ös műsorvezető és két mandineres újságíró, Bánki Erik, valamint az MCC szegénységkutató műhelyvezetője is ott lesz Nagy Márton mellett az okosan gazdálkodók digitális közösségében.
HVG
Lefékezte a külföldi filmek magyarországi forgatását a kormány, miután az államnak egyre nagyobb kihívás az idecsábított mozgóképes produkciók támogatásának finanszírozása. Szakmai berkekben 100–130 milliárd forint beragadt pénzről beszélnek.
Trustify Befektetési Alapkezelő finanszírozza az óbudai Hajógyári-sziget déli részét Demeter Szilárdtól ötven évre bérbe vevő MultiKulti Zrt. projektjét, derült ki egy csütörtöki rendezvényen, ahol a cég ismertette a terveit.
A Covid óta nincs közvetlen járat Magyarország és az Egyesült Államok között.
HVG
A Nagy Márton által csak „borospincés háznak” nevezett ingatlanhoz jakuzzi is tartozik.
HVG