Háromszáz új munkahely Debrecenben
Tízezer négyzetméteres IT szolgáltató központot nyitott Debrecenben az IT Services Hungary, 300 új munkahelyet teremtve.
Tízezer négyzetméteres IT szolgáltató központot nyitott Debrecenben az IT Services Hungary, 300 új munkahelyet teremtve.
hvg.hu
A gazdasági válság miatt minden harmadik európai munkavállaló félti a munkahelyét - derül ki az Európai Bizottság által közzétette közvélemény-kutatásból. A megkérdezettek 61 százaléka egyenesen úgy véli, hogy a legrosszabb a válságból még hátravan.
MTI
A munkahelyen is sokan elferdítik a valóságot: érdekes megnézni, mire vezethető vissza a krónikus hazudozás, mikor nem működik az a bizonyos belső morális fék, és milyen személyiség bújik meg a háttérben.
unknown
A munkahely elvesztése és az áldozattá válás lehetősége jelenti az emberek számára a legnagyobb fenyegetettséget - derült ki a Szonda Ipsos száz ember válaszait feldolgozó villámkutatásából, amely azt vizsgálta, hogy a megkérdezettek mennyire érzik fenyegetve gazdasági helyzetüket, vagyonukat, megszerzett javaikat.
MTI
A Magyar Posta Zrt. új küldemény-feldolgozó, úgynevezett videokódoló üzemet létesített Szigetváron.
MTI
Közel harminc millió munkahely szűnik meg az OECD-hez tartozó fejlett országokban 2007 és 2010 között - mondta a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára, Angel Gurria kedden egy gazdasági tanácskozáson a brazil fővárosban.
MTI
A büszkeségérzés nehezen fejezhető ki pénzben, de gyakran még szavakban is. Mégis ez, az egyén elkötelezettségének kifejezése lehet a dolgozók legfőbb motiváló tényezője.
unknown
Az Egyesült Államokban májusban 345 ezer állással volt kevesebb a magánszektorban, mint áprilisban - közölték az amerikai munkaügyi minisztériumban.
MTI
Munkahelyükön annak ellenére is egyre többen használnak nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket, hogy a legtöbb cégvezető nem nézi jó szemmel a káromkodást - derül ki egy friss kutatásból.
unknown
Összesen 2,8 millió munkahelyet jelenthet az Európai Unióban az, hogy a tagországok 2020-ra átlagosan 20 százalékra emelik a megújuló energiaforrások (például a nap- vagy a szélenergia) részesedését energiafelhasználásukban - állapította meg egy tanulmány, amelyet az Európai Bizottság kedden hozott nyilvánosságra Brüsszelben.
MTI
A globális recesszió hatására a vállalkozások csökkentették a béreket, és igyekeznek lefaragni más jelentős költségekből, melyek megterhelik a pénzügyi mérleget. De alig vagy egyáltalán nem faragnak le az irodai költségekől. Mi lehet a megoldás?
hvg.hu
Köteles-e kifizetni a munkáltató a munkavállaló összes járandóságát az utolsó munkában töltött napján, ha rendes felmondással mondtak fel neki? Mikor szabálytalan a blokkóra munkahelyen? Olvasóink kérdéseire Viszló László munkajogi szakértő válaszol.
unknown
Gyesről megyek vissza dolgozni, de munkáltatót váltanék, van ennek valami akadálya, ha korábbi munkaadóm visszavár? A munkaszerződés módosítása milyen formában jogszerű és mit tehetek, ha nem akarom aláírni? Olvasóink kérdéseire az Adózóna munkajogásza, Horváth Linda válaszol.
unknown
A munkahelyi esélyegyenlőségről szóló felsőoktatási tananyagot dolgozott ki a leendő, munkaügyi és humánerőforrás (HR) területen elhelyezkedő szakemberek számára a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) Munka és Magánélet Munkacsoportja a Pécsi Tudományegyetemmel együttműködésben. A foglalkozás speciális helyzetű csoportokkal és egyénekkel nevű képzés anyagát sajtótájékoztatón mutatták be.
MTI
Az őszinteség a legjobb politika, ezt már gyerekkorunkban megtanuljuk. Ám hiába az igyekezet, a belénk nevelt igazmondás, adódhatnak olyan helyzetek, ahol féligazságok, szándékos ferdítések vagy füllentések szakadhatnak ki belőlünk: még munkahelyünkön is. Melyek az átlátszó és elcsépelt füllentések?
hvg.hu
Hiába szeretnénk hinni, hogy viselkedésünk teljesen racionális és elménk irányítása alatt áll, gondolataink és tetteink mozgatórugói mégis gyakran azok az élmények és szerepek, amelyek gyermekként rögzültek bennünk a családon belül - állítja Sylvia Lafair amerikai pszichológusnő nemrégiben kiadott könyvében.
MTI
Nyolcezer ember tüntetett csütörtökön Bukarest utcáin, a szakszervezeti megmozdulás résztvevői munkahelyek biztosítását követelték.
MTI
Racionális, idealista, gondoskodó vagy precíz? A hatékony együttműködés kulcsa, hogy tisztában légy főnököd személyiségjegyeivel, tudd, hogyan reagál egyes helyzetekben. Figyeld megnyilvánulásait, tanulmányozd gesztusait. Tippek.
hvg.hu
A nemzetközi gazdasági válság közepette a munkahelyek számának csökkenését az Európai Unióban (EU) csak gyors és határozott intézkedésekkel lehet megállítani. Erre a megállapításra jutottak az EU munkahelyekkel, munkapiaccal foglalkozó csúcstalálkozójának résztvevői csütörtökön Prágában.
MTI
Nagy-Britanniában becslések szerint a munkahelyi stresszből következő gazdasági veszteség mértéke meghaladja a 12 milliárd fontot évente és több, mint félmillió embert érint minden esztendőben. A személyi és vállalatfejlesztési problémákkal foglalkozó Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) legújabb kutatásában azt vizsgálta, hogy mely szakmák járnak a legtöbb stressztényezővel. A tanárok, a pénzügyi szakemberek és a csúcsvezetők is ott vannak az első nyolc szakma között.
unknown