#MTVA

Jáksó és az a bizonyos kétmilliárd. Interjú

Vasárnap majdnem egy időben kezdődik a köztévén a Marslakók című sorozat, míg az RTL Klubon a Heti Hetes legújabb szezonja. Mindkettőhöz van köze Jáksó Lászlónak. A hvg.hu rákérdezett mi, merre? És főleg: miből, mennyiért?



Vasárnap startolnak Jáksó Marslakói a köztévén

Március 4-én este dupla epizóddal jelentkezik először az MTVA Marslakók című, egyedi koncepció alapján fejlesztett, teljesen magyar gyártású új sorozata - mondták el a produkció hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a készítők.



Az MTVA már nem akar foglalkozni a Lomnici-üggyel

„A megfelelő személyi konzekvenciák megtörténtek”, „az ügyet lezártnak tekinti” – így reagált rövid közleményben az MTVA arra, hogy az MSZP új vizsgálatot követel a Lomnici-ügyben. A szocialisták szerint azért kell megismételni a vizsgálatot, mert „nem azok bűnhődtek az elmúlt húsz év legsúlyosabb közmédiumi hamísításáért, akik azt kitervelték, majd végrehajtatták".




Stratégiai együttműködés a Thália Színház és az MTVA között

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Bereményi Géza, a budapesti Thália Színház ügyvezető igazgatója és Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a magyar kultúra napján, a teátrum vasárnapi Cseh Tamás-emlékestjét megelőzően.



Autós felvonulással tüntetnek ma a közmédiások

Demonstrációt tart pénteken a Televíziósok és Filmkészítõk Független Szakszervezete (TFSZ), az éhségsztrájkoló közmédiás dolgozók és a Tiszta Kezek a Demokratikus Magyarországért Mozgalom az MTVA vezérigazgatósága és az MTI Naphegy téri épületénél - tette közzé a TFSZ.



Az LMP Várhegyi kinevezéséről: mintha a Viszkisre bíznák a készpénzt

Az LMP szerint rejtői fordulat, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a hűtlen kezelés miatt jogerősen elítélt egykori fideszes pártigazgatóra bízza a cég megtépázott hírnevének javítását. „Ez nem sokban különbözik attól, mint ha a viszkis rablót kérné fel a cég vezetése a készpénzforgalom biztonságának felügyeletére” – fogalmazott keddi közleményében Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes. Várhegyi Attila szerint igaztalan és túlzó véleményt mondott az ügyben az ellenzéki politikus.




Az MTVA megengedi, hogy Jáksó sorozatát senki ne nézze

Márciusban indul a közszolgálati tévé Marslakók című napi sorozata, aminek egyes részei 5,9 millióba kerülnek, és aminek Jáksó László a kreatív producere. A széria első évadával szemben az atlatszo.hu-ra felkerült szerződés szerint nincs nézettségi elvárás - számol be a comment:com blog.


Február 2-án debütál Fábry az MTV-ben

Február másodikán indul Fábry Sándor új műsora a Magyar Televízióban – jelentette be az MTVA. A humorista hetvenperces talkshow-ja, Fábry címmel kéthetente kerül képernyőre, 21 órától. A Hír24 cikke szerint megújul a díszlet, megmarad viszont Dizájn Center.


Hírbizottságot alakítanak a közmédiában

Hét taggal megalakítja a Hírbizottságot január 9-től a Magyar Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és az MTI, amelynek 45 napja lesz arra, hogy áttekintse, analizálja és értékelje "a hír- és hírháttér terület működési folyamatait és szabályozási rendszerét" - írta közös közleményében az MTVA és az MTI vezérigazgatója.


Nem engedték be az MTVA épületébe Nagy Navarróékat

Nem jutott be az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda utcai épületébe a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) két alelnöke csütörtökön. Munkaviszonyukat korábban rendkívüli felmondással megszüntette az MTVA, ők azonban azt mondják: szakszervezeti vezetőként jogukban áll belépni arra a munkahelyre, ahol szervezetük tagjai dolgoznak.


Index: kitették a köztévé Híradójából a szolidáris riportereket

Újabb tisztogatási botránynak tartják, hogy a Lomnici-ügy miatt első körben megbüntetett vágóval, riporterrel és felelős szerkesztővel szolidáris két riportert elküldték az MTV Híradójából. Egy külpolitikai szerkesztő azzal vívhatta ki az MTI Hírcentrum haragját, hogy a Ceausescu-rendszerhez hasonlította a hírszerkesztőségben zajló munkát - írja az Index.