#Mozi - film - sorozatok



Hollywood alapjait rengették meg az év meglepetésfilmjei, két kis költségvetésű horror

Egy kamaszkoron épp csak túllépett srác és egy másik tapasztalatlan fiatal a feje tetejére állították Hollywoodot: kábé játékpénzből leforgattak egy-egy horrorfilmet, és ezzel olyan gigantikus kasszasikernek szánt nagy dobásokat vertek kenterbe, mint az új Star Wars-film. Megnéztük, mitől lett ilyen sikeres ez a két film, a Megszállottság és a Backrooms.


Rocky, Rambo és a többiek – 80 éves lett Sylvester Stallone

Három nap alatt írta meg a Rocky forgatókönyvét, és kevésen múlott, hogy Robert Redford vagy Burt Reynolds helyett ő kapta meg a nevével azóta teljesen összeforrt főszerepet. Megpróbálkozott a filmrendezéssel, de politikai szerepet is vállalt a Trump-kormányzat filmnagyköveteként. Sylvester Stallone 80 éves.





„Ha úgy látnátok magatokat, ahogy én, vennétek egy nagy tükröt, és egész nap nézegetnétek magatokat” – hogyan lett egy dán hippiből buddhista láma?

Mint sok kortársa, kezdetben Ole Nydahl is a pszichedelikumokban kereste a megvilágosodás útját, aztán egy találkozás örökre megváltoztatta az életét. György-Kessler Márta animációs betétekkel tűzdelt életrajzi dokumentumfilmje, a Találkozás a Buddhával két rendkívüli személyiség, a 16. Karmapa és a nemrég elhunyt Ole Nydahl kettős portréját rajzolja meg. A rendezővel beszélgettünk buddhizmusról, filmezésről, örömről, elengedésről, és természetesen filmje főszereplőjéről, egyben tanítójáról is.