„Azt hittem, te egy korrekt csávó vagy” – üzente az ElkXrtuk színésze Molnár Áronnak
Mózes András megvédte a Gyurcsány-korszakról szóló filmet, ami szerinte „egy percig nem állította magáról, hogy dokumentumfilm”.
Mózes András megvédte a Gyurcsány-korszakról szóló filmet, ami szerinte „egy percig nem állította magáról, hogy dokumentumfilm”.
hvg.hu
Arany Medál-díjat kapott a noÁr Mozgalom alapítója, Molnár Áron, és az Elkxrtukban Dobrev Klárát alakító Gubás Gabi is. Előbbi az év színésze, utóbbi az év színésznője lett. Molnár azonban nem gratulált Gubásnak.
hvg.hu
A színész elmondása szerint erre Németh visszakérdezett, hogy "miért, nem úgy nézek ki, mint akiben van?". Molnár közölte, hogy nem.
hvg.hu
A Tenco-díjat korábban Nick Cave, Tom Waits és Leonard Cohen is megkapta; Molnár egy tavaly alapított kategóriában kap elismerést.
hvg.hu
A színész és a Nemzeti Színház igazgatója is meghívottja volt annak a panelbeszélgetésnek, amelyet a LIBE bizottság tényfeltáró küldöttsége szervezett.
hvg.hu
Herendi Gábor keze alatt ügyesen futnak a sötét anyagok is: ezt bizonyítja a szeptembertől a mozikban is látható Toxikoma. A Szabó Győző drogmemoárja alapján készült filmet mindenképpen érdemes megnézni, még úgy is, hogy nem a legizgalmasabb fókuszt választotta.
Czeglédi Fanni
A színész szerint az irodákban, zárt ajtók mögötti beszélgetések ideje lejárt.
hvg.hu
„Lesz bátorságod találkozni ellenvéleménnyel?” – kérdezi a Nemzeti Színház igazgatóját, az SZFE kuratóriumi elnökét a színész.
hvg.hu
Molnár Áron az LMBTQI közösségnek ajánlotta volna díját, ha nyer a Magyar Mozgókép Fesztiválon.
hvg.hu
A volt áldozatok nem értik, miért fogadják tárt karokkal az igazgatók az abúzussal vádolt művészt. Van azonban olyan színész, aki alig várja, hogy Eszenyivel dolgozzon.
hvg.hu
Kibírják-e röhögés nélkül a műsorvezetők? Spoiler: nem.
hvg.hu
A kisfilm egy olyan alternatív valóságban játszódik, ahol azoknak, akik szülők akarnak lenni, többfordulós alkalmassági vizsgán kell átesniük.
hvg.hu
A színész-rendező nem nevezné szexuális zaklatásnak, ami történt, de elismeri, hogy valószínűleg pontosan az történt, amiről Molnár Áron beszélt egy interjúban.
hvg.hu
Molnár Áron azt mondta, a férfi ma már nem tesz hasonlókat. A műsorban megnevezett rendező a 24.hu-nak azt mondta, nem nevezné zaklatásnak a viselkedését, hiszen nem volt benne közeledési szándék.
hvg.hu
Ha 2020-ra visszatekintve felidéznénk a borzalmas pillanatokat, lenne miből válogatni. De Molnár Áron, a noÁr projektet megálmodó színész/aktivista szerint érdemes szenteli egy percet annak is, hogy mennyire menő, hogy még élünk, van hová haza mennünk és van mit ennünk. Ezért is segít azoknak, akiknek ez nem adatott meg. Például egy szendviccsel.
hvg.hu
Júniusban az SZFE diákjai felkeresték a noÁr néven közösséget építő Molnár Áront, hogy írjon dalt az intézmény védelmében. A maga is az egyetemen végzett színész végigkísérte a nyár folyamán magára találó diákságot, és állítja, ezt a szembenállást nem ők fogják elunni.
Szerinte az SZFE diákjai nagyon világos jövőképért harcolnak, és a szembenállást nem ők fogják elunni.
HVG
Úgy tűnik, megalakult a Színház-és Filmművészeti Fociklub.
hvg.hu
Molnár Áron videóban üzent a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnökének kinevezett Vidnyánszky Attilának. Azt ígéri, lesz folytatás.
hvg.hu