Elfogták a levideózott mobiltolvajt
Ma hajnalban elfogták a 3-as metrón levideózott telefontolvajt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Ma hajnalban elfogták a 3-as metrón levideózott telefontolvajt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
hvg.hu
A finn Nokia központjának értékesítésével próbál enyhíteni pénzügyi nehézségein. A Helsiniben a Balti-tenger partján lévő épületcsoport 200-300 millió eurót érhet.
hvg.hu
Új mobil operációs rendszerrel és saját készülékkel lép piacra novemberben a Jolla Ltd., amelyet a Nokia volt szakemberei alapítottak − idézi a Wall Street Journal cikkét a Napi Gazdaság.
hvg.hu
A Google a világ második legnagyobb technológiai cégévé lépett elő az Apple mögé. A társaság ugyanis tőzsdei pályafutása alatt először kerülte le a Microsoftot a piaci kapitalizáció tekintetében.
hvg.hu
A Tesco Mobile jövő év március 1-jéig, azaz mobilszolgáltatása elindításának egyéves születésnapjáig meghosszabbította árgaranciáját, és továbbra sem hárítja át a távközlési adót az ügyfelekre - közölte a társaság.
hvg.hu
A Magyar Villamos Művek (MVM) közel 70 millió forintot fizetett a Rewheel nevű finn vállalatnak az állami mobilcég, az MPVI Zrt. stratégiájának kidolgozásáért - közölte az Index egy birtokába került dokumentumra hivatkozva.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Egy Facebookon terjedő üzenet szerint ha “az okmányirodában autónk információi mellé rendeljük a mobilszámunkat, akkor a bírságolás előtt figyelmeztetnek minket” és megúszhatjuk a büntetést – írja a városi legendákkal foglalkozó Urbanlegends.hu blog, amely megkísérli kideríteni az igazságot.
hvg.hu
Az ország 17 megyéjében vásárolt hamis cégiratokkal mintegy ötszáz prémiumkategóriás mobiltelefont egy jól szervezett bűnbanda, amelynek tagjai csaknem 40 millió forintos kárt okoztak a szolgáltatóknak - közölte a nyomozást lezáró csütörtöki sajtótájékoztatóján Zalaegerszegen a városi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.
MTI
"Mobilmementók" címmel a mobiltelefonok fejlődéstörténetét bemutató kiállítás nyílik csütörtökön a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Öntödei Múzeumában.
MTI
Gyorsan meghallgatásra lelhet több tajvani illetékes segélykiáltása, de még nem tudni biztosan, segít-e az állam a keményen küzdő HTC-nek.
hvg.hu
Csütörtökön megjelent a népszerű Instagram fotómegosztó alkalmazás legújabb verziója iPhone-ra, melynek új funkciója komoly biztonsági kockázatot jelent, ha meggondolatlanul használja az első indításnál: a 3.0-s új instagram térkép funkcióval bővült, amivel automatikusan elhelyezheti fotóit a saját térképén. Ne tegye.
Hernádi Levente