#MI

Az algoritmus varázsa: kevesebb téves diagnózis, gyorsabban gyógyuló betegek

A mesterséges intelligencia teljesen átalakítja az egészségügyi rendszereket, ehhez azonban az orvosoknak is változtatniuk kell az eddigi megszokásaikon – mondta lapunknak Parminder Bhatia, a GE HealthCare AI vezérigazgatója, aki globális szinten felelős a cég mesterséges intelligencia alapú megoldásainak stratégiai megvalósításáért.


Csak lesnek a riválisok, úgy hasít az Nvidia

Megszilárdította dominanciáját a félvezetőiparban a kaliforniai székhelyű Nvidia – derül ki a TrendForce új, a tavalyi évet összegző jelentéséből. A globális félvezetőipar robbanásszerű növekedést ért el 2024-ben, és ez elsősorban a mesterséges intelligenciának, pontosabban a MI-alkalmazásokhoz használt processzoroknak köszönhető.


Kiszivárgott: ennyire merész tervei vannak az Apple-nek, mégpedig az órájával

Az okosórák, beleértve az Apple Watchokat, jóval többek csuklón viselhető időmérőknél, nyomon követik a felhasználó fizikai aktivitását, egészségügyi paramétereit, és a kapcsolódó okostelefon kiterjesztéseként is funkcionálnak. Úgy tűnik azonban, az Apple-nek még ez sem elég, mesterséges intelligenciával és kamerával ruházná fel okosóráját, hogy egészen különleges eszköz váljon belőle.














Íme a következménye a sok házhoz rendelésnek

Sokan nem is gondoljuk végig, milyen mértékű tervezettség szükséges ahhoz, hogy az otthonunk kényelméből megrendelt termékek eljussanak hozzánk. Pedig mára emberek, robotok és mesterséges intelligencia felügyelte automata rendszerek gondoskodnak a minél zökkenőmentesebb ügyfélélményért. De vajon hol van az ember szerepe ezekben a rendszerekben? Milyen folyamatok, trendek jellemzik az intralogisztika világát? Többek között ezekről a kérdésekről is beszélgettünk az SSI SCHÄFER két szakemberével.