Összeveszett a Momentum és a Mi Hazánk egy bizottsági helycserén, aminek a tétje, hogy melyik párt képviselőjének lesz rálátása a sok százmilliárd forintos és javarészt titkosított honvédelmi, haderőfejlesztési beszerzésekre.
Így is lesz vonulás november 16-án a Bartók Béla úton, csak nem Horthyt, hanem a tolerancia nemzetközi napját ünneplik majd a momentumosok vezetésével.
A Jobbik új elnöke pártját keresztény, jobbközép, nemzeti-konzervatív alakulatként képzeli el, de nem ideológiát, hanem gyakorlati megoldásokat akar kínálni a szavazóknak, erről a hvg360-nak adott interjúban beszélt. Elődjével, Jakab Péterrel – aki jelenleg frakcióvezető – már beszélt arról, miként működhetnek együtt úgy, hogy a Jobbik elkerülje az SZDSZ-esedés rémét. Azt mondja, nincs visszatérés a radikalizmushoz, nem sírja vissza azokat a jobbikosokat, akik most a Mi Hazánkkal vannak. Szerinte a parlament még mindig jogállami keret, ahol van értelme a politizálásnak. Elismeri, hogy 2014-ben, a Krím elcsatolását tévesen ítélték meg: "vakok voltunk, és arányt tévesztettünk". Szörnyű, súlyos és szégyellni való dologként értékeli, amikor évekkel ezelőtt a zsidók listázását sürgette, de azt mondja, azóta bizonyította, hogy nem antiszemita.
A magyarországi társadalmi polarizációt mérte fel a Policy Solutions legújabb kutatása. Kiderült, hogy bár a választások óta kicsit lenyugodtak a kedélyek, mindkét oldal agymosottnak tartja a másik tábort, és az ukrajnai háború és a gazdasági válság megítélése is nagyban függ attól, hogy az ember kire szavaz. Romákat és a muzulmánokat viszont a többség nem szeretne a szomszédjában látni, függetlenül a politikai beállítottságtól.
A 2010-ben megválasztott Domokos László ÁSZ-elnök 12 éves megbízatása a nyáron lejár. Azonban nehéz elképzelni, hogy nyolc képviselő – vagy akár a közülük öt kormánypárti, akinek a szavazata elég a jelöléshez – döntene a jelöltről, akinek személyét a miniszterelnök feltehetőleg kitalálta már. Akár az eddigi vezető is folytathatja.
A Jobbik–MSZP–Momentum-trió külön indulva most csupán a bejutásért küzdhetne, a Mi Hazánk viszont a DK mögött stabilan a második legnagyobb ellenzéki erő.
Interjút adott a Telexnek a Jobbik frissen újraválasztott elnöke, a beszélgetés során sok minden más mellett szóba kerül a választási vereségben való személyes felelősség kérdése és a Jobbik berkein belül a napokban kirobbant nemi erőszak botrány is.
Ezúttal is érvényesült a sokat emlegetett „győzteshez húzás”, és most is sokkal többen emlékeztek úgy, hogy voltak szavazni, mint ahányan ténylegesen voksoltak – ezt is mutatja a HVG számára készített legfrissebb Medián-elemzés.
A sokak meglepetésére parlamentbe jutó Mi Hazánk elnöke elismeri, hogy a Fidesszel ugyanarra a politikai térfélre kormányozták magukat, sok ügyben elvi kérdés, hogy együtt szavaznak, de ígéri, hogy kőkemény ellenzéke lesznek a kormánynak.
Népszavazás az EU-kilépésről, munkatábor a raboknak, családtervezési hatóság a cigányság gyarapodásának megfékezésére – pár ötlet a korábbi, szélsőjobboldali Jobbiknál is szélsőségesebb Mi Hazánk programjából, amelynek egyes elemei akár kormányzati javaslatok formájában is visszaköszönhetnek.
A Jobbik egykori szerepét is megörökli a parlamentbe bejutó Mi Hazánk: a tőle jobbra álló pártot korábban is lakmuszpapírnak használta a kormánypárt, és ez ezután is így lesz. Sok más mellett a „gyermekvédő” népszavazás és az orosz–ukrán háború kormányzati kommunikációjában is felbukkan a Mi Hazánk-szál. A Mi Hazánk – ellentétben a régi Jobbikkal – nem tűnik veszélyesnek a Fideszre nézve, a válság miatt várhatóan felerősödő radikális nézetek társadalmi elfogadottságát viszont remekül tesztelheti rajtuk keresztül a kormánypárt, és azokat az elemeket, amelyek „működnek”, le tudja másolni.