#mezőgazdaság

Már aratják a kukoricát Vasban

Megkezdődött a kukorica betakarítása Vas megyében; a csaknem 28 ezer hektáros termőterületből 1.500 hektáron már végeztek a betakarítással, az eddigi átlaghozam 4,83 tonna hektáronként - tájékoztatott Lukács Zoltán, a Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának mezőgazdasági főfelügyelője hétfőn.


Nagyobb területen, de kevesebb gabona termett az idén

Az idén 8 százalékkal nagyobb területen, az előző évinél 2 százalékkal kevesebb, 5,5 millió tonna kalászos gabona termett a kedvezőtlen időjárás miatt. A termésátlagok - a zab kivételével - elmaradtak az előző éviektől - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


Így készül az idei bor: elkezdődött a szüret - Nagyítás-fotógaléria

A borvidékek között jelentős különbségek lehetnek a termés minőségében, hiszen azokon az ültetvényeken, amelyeket a téli fagy sújtott, a tavalyi termés harmada is jó eredménynek számít, míg a fagytól és részben az aszálytól is mentes hegyvidéki területeken a tavalyi szint körül alakul a termés - jelezte Horváth Csaba a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.








A meleg miatt korábban kell szüretelni Egerben

Kevés, de kiváló minőségű szőlő termett az idén az Egri borvidéken; a száraz-meleg időjárás miatt, a szokásos szeptember közepéhez képest, mintegy két héttel korábban kezdődött a szüret - tájékoztatta pénteken az MTI-t az Egri Hegyközségi Tanács hegybírája.


Mégis támogatná a kormány a fordított áfát a sertéságazatban

Bár a Vidékfejlesztési Minisztérium augusztus közepén bejelentette, hogy a sertéstartók észrevételeit figyelembe véve nem kezdeményezi a fordított áfa bevezetését a sertéságazatban, a tárca szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kormány kedden tárgyalt ennek lehetőségéről a szakértői hatástanulmányok vizsgálata után, és az élősertésre valamint a félsertésre vonatkozóan támogatta a fordított áfa kezdeményezését Európai Bizottság felé.


Kukoricából épp hogy elég lesz az idei termés

Míg kukoricából talán éppen elég lesz az idei termés a magyar igények kielégítésére, búzából 1 millió tonna jut exportra is – közölte az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatóhelyettese a Szegedi Gabonakutató országos fajtabemutatóján, kedden, Szegeden az MTI-vel.



Országos aszályhelyzetet hirdetett a miniszter

Országos aszályhelyzetet hirdetett Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán, így kárenyhítő juttatást kaphatnak azok a gazdák, akik a szárazság miatt szenvedtek el károkat. A kárenyhítő juttatási igénylést november 30-ig kell benyújtani.



Mezőgazdasági áfacsökkentést kérnek a hús- és tejtermelők

Az alapvető élelmiszerek differenciált áfacsökkentésének mielőbbi meghirdetését kéri a kormányzattól három - a baromfi, a vágóállat és hús, valamint a tej - terméktanács; a javaslat az előterjesztők szerint társadalmi igényeket szolgál, megfelel a gazdasági szereplők elvárásainak és összeegyeztethető az állami költségvetés szempontjaival.