#Mesterházy Attila

"A demokratikus Magyarország közös álma szertefoszlani látszik"

Az a feladatunk, hogy helyreállítsuk az ország demokratikus rendjét, megteremtsük a valódi párbeszéd lehetőségét, és együtt kezdjünk el munkálkodni egy igazságosabb és egyenlőbb társadalom megteremtéséért - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán Budapesten, a 2008-ban meghalt Fejtő Ferenc történész, író, kritikus, újságíró születésének 102. évfordulóján.



Csődközelben az MSZP: rezsihátralék, leépítés, irodabezárás

Képtelen úrrá lenni anyagi nehézségein az évek óta súlyos veszteséget termelő, eladósodott MSZP. A pártot konszolidálni akaró elnökség jelentősen csökkentette a helyi alapszervezetek támogatását, drasztikus leépítést követően pedig arra ösztönzik a fővárosi és vidéki apparátust, hogy adják bérbe irodáikat. A pécsi székházban már egy diszkó működik.



Oktatási kerekasztalt akar az MSZP

Oktatási kerekasztal létrehozására szólítja fel a kormányt az MSZP. Mesterházy Attila pártelnök hétfői sajtótájékoztatóján azt szorgalmazta, hogy a kabinet állítsa le az oktatási rendszerrel összefüggő jogszabályok elfogadtatását, valamint a már folyamatban lévő és meghozott intézkedéseit - így a forráskivonást és a pedagógusok óraszámának emelését - mindaddig, amíg a szocialisták elképzelése szerint a kormány, a pártok, a szakszervezetek és a fenntartók képviselőiből, illetve szakemberekből álló nemzeti oktatási kerekasztal nem alakítja ki azokról az álláspontját.



Mesterházy: új "cselédtörvény" születhet

Az MSZP és a szakszervezeti konföderációk szerint sincs szükség új jogszabályra a jelenlegi Munka törvénykönyve helyett - mondta Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke kedden újságíróknak azután, hogy a munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel tárgyalt.


Mesterházy: el kell felejteni a matolcsyzmust

Mesterházy Attila szerint el kell felejteni a matolcsyzmust és annak részét, az egykulcsos adót is; Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek távoznia kell a kormányból. Az MSZP politikai vitanapot kezdeményez a magyar gazdaság helyzetéről.



"Neoliberális klisék", "bankárkormány": Orbánra reagált az ellenzék

Az MSZP szerint a bankok a kormány asszisztálása mellett ügyfeleikre hárítják összes költségüket, a Jobbik szerint pedig Orbán szerdán nem adott választ arra, hogyan találhat kiutat Magyarország a jelenlegi gazdasági válsághelyzetből. A KDNP elégedett: szerintük nem rendült meg a piac bizalma a magyar gazdaságban, a kormány kezelni tudja az újabb nemzetközi pénzügyi válság okozta problémákat. Ellenzéki és kormánypárti reakciók Orbán mai bejelentésére.


Az Alkotmánybírósághoz fordult Mesterházy Attila

Az MSZP elnöke szerint nem válhat gyakorlattá a visszamenőleges hatályú jogalkotás, a szocialisták ezért nem törődnek bele, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) elutasította az annak tilalmára vonatkozó népszavazási kezdeményezésüket.



Mesterházy: Orbán politikája a nemzet szétszakítása

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint hiába tartott szónoklatot Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn a nemzetegyesítésről, az erős államról és az erős nemzetről, az ő politikája valójában a nemzet szétszakítása "olyanokra, akik a maguk urai és olyanokra, akik teljesen kiszolgáltatottak a munkaadóknak és az ő érdekeiket kiszolgáló államnak".







Gyurcsány, Mesterházy és Puch egy platformon

Hétfő délután az Országgyűlés kétszázhetvenhat igen, hetvenhat nem szavazattal és hat tartózkodással Paczolay Pétert újjáválasztotta az Alkotmánybíróság elnökének. Mivel – mint általában a személyi döntések – a választás titkos volt, így csak nyomozni és találgatni lehet, az egyes frakciók tagjai hogyan szavaztak. Nyomoztunk, találgattunk.


Gyurcsány az őszödi nevekről: megmondhatta volna, de nem tette

A volt kormányfő péntek délután Cegléden az általa vezetett MSZP-platform, a Demokratikus Koalíció nyári táborában szólalt fel. Interjúnk ezt követően készült vele. A szocialista politikus hangsúlyozta: pártja teljes átalakítása a célja és a mostani pártban nem kíván elnök vagy elnökségi tag lenni, és nem tartotta volna jó megoldásnak, ha az őszödi beszéd állítólagos kiszivárogtatóinak nevét egyszerűen szóban közli Mesterházy Attila pártelnökkel.