#Mercedes

Hosszú távú céljai vannak a Mercedesnek Kecskeméten

A Mercedes-Benznek hosszú távú céljai vannak Kecskeméten, ezt támasztja alá az is, hogy a jelenlegi gyárterület másfélszerese áll rendelkezésre egy esetleges bővítés esetére - mondta Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója szerdán a kecskeméti gyárban.






Hibrid Mercedes buszok járnak majd Kecskeméten

Az Európai Unió és a magyar költségvetés támogatásával, nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként 25 hibrid hajtású Mercedes busz fogja biztosítani a jövő évtől Kecskemét tömegközlekedését - jelentett be Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere pénteken, a városházán tartott sajtótájékoztatón.


Egyre-másra jönnek a három litert fogyasztó luxusautók

Bár a kettős üzemmódú, hibrid járműhajtás bajnokaként a Toyota-Lexus márkát szokták emlegetni, most úgy tűnik, hogy az európai gyártók kezdik behozni a starthátrányt. A vén kontinensen is egyre másra jelennek meg a jó öreg belső égésű járművek alternatív (széria)gyártmányai.


Ez volna a Mercedes bébiterepjárója

Néhány nappal a Sanghaji Autószalon rajtja előtt kiszivárogtak az első képek a seregszemle egyik fő attrakciójának ígérkező Mercedes-szabadidőautóról, a GLA-ról. Ha minden igaz, a sorozatgyártásra sem kell sokat várni.



Nagytestvér a kocsiban - nem csak a tolvajok rettegik

Nem csak a tolvajok miatt használnak egyre több cégautóban is flottakövető eszközöket, az üzemanyagon is rengeteget lehet spórolni. A megtakarítások mértéke cégenként eltérő, de csak az üzemanyagfogyás figyelésével 5-40 százalék érhető el.








Ez lehet a Mercedes éve?

Niki Lauda, a korábbi osztrák világbajnok szerint nem kérdés, hogy Lewis Hamilton és Nico Rosberg alkotja a legerősebb párost a jelenlegi rajtrácson.




Orbán-kormány: Tíz dolog, amit imádok benned

Gyakran a szemünkre vetik, hogy a hvg.hu elhallgatja az Orbán-kormány eredményeit, a kákán is csomót keres és szimplán gúnyolódik. Ezért megerőltettük magunkat, és összeállítottunk egy tízes listát arról, hogy mi szerepelhet a kormány dicsőségtablóján. Teljesen szubjektív atlasz arról, hogy mit adott nekünk a matolcsyzmus.