#menetrend



Megszívatták a szabadkai utasokat a szegedi buszpályaudvaron

Egy péntek délelőtt körülbelül húsz utas várta a szegedi buszpályaudvaron, hogy felszállhasson Budapest felől érkező szabadkai buszra. A hangosbemondóból is elhangzott, hogy indul a járat, de kiderült, mégsem. Változott a menetrend, Szegeden erről azonban állítólag nem tudtak.











Torlódó villamos: milliárdokért áll a dugóban, pedig lenne filléres megoldás

Hol a Kolosy téren, hol a Lukács fürdő előtt, hol a Vörösvári úti végállomásnál torlódnak fel a villamosok, és ez a többi vonallal hangoltság miatt még a város másik végén is nap mint nap felborítja a menetrendet. A BKK tud a problémáról, de nem kaptunk rá választ, mit kíván tenni ellene. Pedig több pofonegyszerű beavatkozással is orvosolni lehetne a helyzetet.






Budapestről induló utasokat szívatott meg a Wizz Air

A Wizz Air majdnem egy órával előrébb hozta a Budapest–Stockholm járatának indulását, emiatt Budapesten ragadt több utas pénteken. A cég állítja, hogy levélben üzentek mindenkinek, de sokan azt mondták: semmilyen levelet nem kaptak a változásról – írja az MNO.