Az MTVA frissen kinevezett vezérigazgatója két utasítást is kiadott
Nagy szerepe lesz a közmédiában az előzetes jóváhagyásoknak.
Nagy szerepe lesz a közmédiában az előzetes jóváhagyásoknak.
HVG
A Promenad24 annak dacára, hogy helyi portál, már többször volt téma az országos sajtóban a lejárató anyagai miatt.
HVG
Neves újságírók vezethetik majd a tévés, a rádiós és az online részleget az újonnan létrejövő Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. szakmai irányítóiként.
HVG
Bodacz Balázs műsorvezető rövid időn belül a negyedik, aki az ATV-től távozik.
HVG
A miniszter szerint az elmúlt 16 évben az emberek jelentős része nem tapasztalhatta meg, mi a közszolgálati média valódi szerepe.
HVG
A Hal a tortán egykori műsorvezetője azt állítja, idővel megváltozott a közeg, elkezdődött a nyomásgyakorlás, nem tetszett neki az sem, hogy ételeket dobáltak.
HVG
Olyan helyzetekkel is szembesült, amikor ugyanazt a feladatot betöltő férfi kollégái nagyságrendekkel többet kerestek nála.
HVG
Havasi Bertalan szerint megdöbbentő, hogy hosszú ideig elérhetők maradtak ezek a hozzászólások.
HVG
Pécsi Norbert Sándor korábban dolgozott a Magyar Közútnál is.
HVG
Miközben a Megafonnál és a Mediaworksnél komoly leépítések zajlanak, a NER-es médiaportfólióba tartozó több lap is felkeltette a független médiapiaci vállalkozók figyelmét. Varga Zoltán a HVG értesülései szerint két lapot is vinne.
Az augusztustól 32 oldalon, hetente megjelenő hetilap szombatonként jelenik majd meg.
HVG
A Pécsi Újság 16 éve legendás hírnevet szerzett azzal, hogy a főszerkesztője orális szexre szólította fel a fővárosiakat.
HVG
Nem tetszik az új Heti Hetes Farkasházy Tivadarnak, aki azt várja, hogy Majka fejtse ki bővebben a korábbi cenzúravádját.
HVG
A NER haláltusája nem csupán a heccsajtót, de a maradék szabad sajtó pár darabját is kiütheti. Amíg a Népszava mostani drámája egyértelműen a NER szennyes hordaléka, amely az új demokratikus hatalom számára alapvetően a kármentés feladatát rója, addig a napokban rövid úton képviselői indítványként benyújtott médiatörvény-módosítás demokráciadeficittel fenyeget.
A volt miniszter a nyomtatott politikai napilap műfaja miatt emelte fel szavát, de a Népszabadságról elfeledkezhetett.
HVG
A juttatások nagy részét titkolt határozatokban osztotta ki.
HVG
A közmédia vezérigazgatóinak megbízatása szombaton megszűnt.
HVG
A korábban cégével ismeretlen forrásból számilliókat Fidesz-propagandára elégető Megafon-influenszer Filep Dávid új vállalkozást indított, amellyel „elpusztíthatatlanná” tenné a jobboldali nyilvánosságot és adományokat kér. Üzlettársának közben olyan cége is van, amely százezrekért árul karórát Orbán aláírásával és speciális étrend-kiegészítőben utazik. Kérdés, megnyitják-e erre a pénztárcájukat a NER-oligarchák.
HVG
Új befektető érkezéséről beszélt a HVG-nek a Népszava főszerkesztője, miközben a lapot kiadó társaság mögötti tulajdonosi és szerződéses viszonyok alapján azt sem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, kik a végső gazdasági jogosultak. A Magyarország leggazdagabb üzletemberei közé tartozó, a Horn-kormány idején baloldali nagyvállalkozóként ismertté vált, majd a NER-ben is prosperáló Leisztinger Tamás hallgat, pedig egy titokzatos vételi opció egészen új irányt adhat az eseményeknek.