Jenson Button triatlonversenyen indul Berlinben
Jenson Button, a Forma-1-es McLaren istálló brit pilótája is indul a vasárnapi, berlini triatlon féltávú Ironman-versenyen.
Jenson Button, a Forma-1-es McLaren istálló brit pilótája is indul a vasárnapi, berlini triatlon féltávú Ironman-versenyen.
MTI
2015-től újra szövetségre lép a Forma-1-ben a McLaren és a Honda, de az együttműködés csak az autósport királykategóriájára vonatkozik, a közúti autókra nem – legalábbis egyelőre. Ezt több, a márkához közel álló forrás is megerősítette az utóbbi napokban.
hvg.hu
Az egész egy fotóval indult egy kínai lapban, amelyen az új McLaren P1 szuperautó, 6 és fél perc alatt futja a legendás pályakört.
hvg.hu
Mekkora pech kell ahhoz, hogy a bérelt 200 ezer fontos autó porig égjen alattunk.
hvg.hu
A Honda ugyan a jövő évet tesztelésekkel tölti el, és csak 2015-től lesz hivatalosan a McLaren partnere, de a radikális motorszabály-változások miatt így olcsón, és viszonylag könnyen juthat majd fontos információkhoz - hiszen az istálló 2014-ben még a Mercedes erőforrásait használja. El is indult a találgatás, ki nyerhet vagy veszthet rajta többet.
hvg.hu
hvg.hu
f1-live
A most még Mercedes erőforrásra támaszkodó McLaren biztosan a japán motorszállítóval vág neki a 2015-ös évek, miután a Honda csütörtökön megerősítette: újraindítja néhány éve elvágott F1-es projektjét. Lehet Sauber-Honda és Lotus-Honda is belőle.
hvg.hu
A Honda 2015-ben visszatér a Forma–1-be mint a McLaren-csapat motorszállítója.
MTI
Aki megteheti, még mindig vásárolhat magának a McLaren idén bemutatott új szupersportkocsijából, a P1-esből. A gyártó szerint 100 példány még mindig eladó, holott korábban úgy hírlett, hogy már a leleplezés előtt elkelt az összes…
hvg.hu
Kicsi a valószínűsége annak, hogy aki 870 ezer fontot áldoz egy hipersportkocsira, az hóban akar majd száguldozni kedvencével, mindenesetre soha nem lehet tudni. A McLaren emiatt hómezőkön is próbára tette P1 típusjelű modelljét.
hvg.hu
Zajlik az élet a McLarennél: miközben a 2013-as évadot gyengén kezdő Forma-1-es istálló igyekszik magára találni, a cégcsoport közúti autós részlege már egy újabb, a Porschék ellen harcba szálló típus megalkotásán fáradozik, a nagyfőnök Ron Dennisről pedig olyan pletykák terjednek, hogy üzlettársai kifúrhatják a vállalatból…
hvg.hu
Nem csak a szahíri versenypályán köröző Forma-1-es autók nyújtottak komoly látványosságot múlt hétvégén Bahreinben: a világbajnokság negyedik futamának helyszínén feltűnt a McLaren legexkluzívabb utcai autója, az X1-es is, amelyből mindössze egyetlen példány készült.
hvg.hu
Nincs lazsálás a McLarennél: a Forma-1-es istállójáról ismert brit autógyártó alig mutatta be új csúcsmodelljét, a P1-est, brit sajtóértesülések szerint máris tervezik a következő közúti rakétát, amelyet P13 néven emlegetnek.
hvg.hu
A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte az idei Forma-1-es szezon második futamát, a vasárnapi Malajziai Nagydíjat, ezzel a vb-pontversenyben is az élre állt.
MTI
Gőzerővel népszerűsíti új, limitált szériás hibrid sportkocsiját, a Genfi Autószalonon bemutatott P1-est a McLaren. A hadjáratba a márka Forma-1-es istállójának új szerzeményét, Sergio Perezt is bevonták.
hvg.hu
A McLaren új párosa boldogan, és felkészülten utazik el az évad első versenyének színhelyére, Melbourne-be. Jenson Button és Sergio Pérez is egy nagyon aktív téli időszakon van túl.
hvg.hu
hvg.hu
f1-live
A McLaren nem véletlenül döntött úgy, hogy szakít a korábban bevált módszerrel, és a folyamatos evolúció helyett a radikális lépést választja 2013-ra. Jenson Button szerint az MP4-28-ban nagyon sok a potenciál, és erre kívánnak építeni az idei szezonban.
hvg.hu
hvg.hu
f1-live
Már nem csak álcázottan vagy kémfotókon látható a McLaren új szupersportkocsija, a Genfben debütáló P1-es, hanem hivatalos felvételeken is. A wokingi gyártó új alkotása hemzseg a Forma-1-es technológiától, ráadásul annál is exkluzívabb lesz, mint amire számítani lehetett…
hvg.hu
Közzétette a McLaren az első fotókat a Genfben debütáló új szupersportkocsi, a P1-es mostanáig hétpecsétes titkokként őrzött belső teréről. Ahogyan arra számítani lehetett, a világ legjobb sportautójának szánt modell ezen a területen is rendkívül kifinomult lesz.
hvg.hu
Immáron hivatalos, hogy a McLaren várva várt új közúti sportkocsija, a P1-es márciusban, a Genfi Autószalonon mutatkozik be végleges formájában. A wokingi gyártó közzétett egy friss videót is, amely első ízben enged bepillantást a belső térbe, igaz, csak a műszerfal digitális kijelzőjét mutatja meg.
hvg.hu
Az idén tartja félévszázados születésnapját az angliai autóépítő és versenyműhely.
hvg.hu