#Magyar Narancs

Lehozta a Magyar Narancs a letiltott Jáksó-interjút

Letiltotta a Magyar Narancsnak adott interjúját Jáksó László, de az mégis megjelent a hetilapban. A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló jogszabály alapján döntött a szerkesztőség a letiltott beszélgetés közléséről, és ezt az interjúban elhelyezett keretes írásukban is jelezték – olvasható a nol.hu-n.



Beperli az Új Színház főrendezőjét a Magyar Narancs

A Magyar Narancs kiadója személyiségi jogok megsértése miatt beperli az Új Színház művészeti vezetőjét, Pozsgai Zsoltot egy keddi sajtótájékoztatón elhangzott állításai miatt. Pozsgai Zsolt az MTI-nek úgy nyilatkozott: nem kívánja kommentálni a dolgot, de ha arra kerül a sor, akkor kész bíróság előtt is bizonyítani állítását.


Atkári: Orbán megengedhetetlen nyegleséggel kezeli a BKV-t

Elképzelhetőnek tartja a BKV csődjét Atkári János volt főpolgármesteri tanácsadó, aki a Magyar Narancsnak adott interjújában beszélt a közlekedési vállalat helyzetéről és megoldási lehetőségeiről. Mint mondta, a kormányzat és Orbán Viktor szerinte felületesen és hozzáértés nélkül kezeli a kérdést, pedig a BKV csődje az EU-s pénzeket és az IMF-hitelt is veszélybe sodorhatja.


Bocsánatot kért az ATV-től a Magyar Narancs

Elnézést kért az ATV-től, valamint helyreigazítást tett közzé a Magyar Narancs, mert mint írják, január 27-i „Százmilliós megrendelés az ATV-s Mészáros Tamásnak" című cikkük valótlan állításokat tartalmaz.










Szőcs Géza nem mond le

A Magyar Narancsban válaszolt Szőcs Géza kulturális államtitkár a lap múlt heti számában megjelent szerkesztőségi cikkre, amelyben arra szólították fel az államtitkárt, hogy a kulturális források megvonása miatt mondjon le az Orbán-kormányban betöltött pozíciójáról.


Tarlós: idén először nem deficites a BKV

A főpolgármester "ambicionálja" a Nemzeti Közlekedési Holding létrehozását, ám, mondja, csak a személyszállítási törvény elfogadása után derül ki, hogy az állam milyen szerepet vállal a főváros közösségi közlekedésében.


"Szemfényvesztés Orbán államadósság-csökkentése"

Orbán Viktor kormányfő kedden bejelenthette, megnyertük az első csatát az államadóssággal folytatott háborúban. Csökkentettük 1345 milliárd forinttal. A szemfényvesztés nem könnyen érhető tetten, de nem is nagyon nehezen - írja a Magyar Narancs szerkesztőségi cikke.



Heller Ágnes: a pénzek mentek valamire

"Magyarországon a filozófusok nagyon szegény emberek, nézzék meg a fizetéseket. A könyveikért majdhogynem semmit nem kapnak, kontrollszerkesztésért nagyon keveset, fordításért még kevesebbet. Ezeket az embereket azzal vádolni, hogy jogtalanul zsebretesznek tíz- és százmilliókat, ez egy elképesztően hazug összefüggés" – reagált a Magyar Nemzetben megjelentetett vádakra Heller Ágnes a Magyar Narancsnak adott interjúban.


Mementó: a magyar citrom és a gyapot új hazája

Ki ne emlékezne a magyar filmtörténet alapművére, A tanúra, amikor Bástya elvtárs beleharap egy narancsnak nevezett citromba, és mindennek dacára ez az egyetlen alkalom, amikor Pelikán gátőrt mégiscsak elismerik, annyi ballépése után. A valóság időnként ennél is tragikusabb volt az ötvenes évek Magyarországán.


Médiatörvény: lehet-e az APEH ellen pert nyerni?

A médiatörvényről rendeztek kerekasztal-beszélgetést az ELTE BTK Kommunikáció Tanszékén. A rendezvényre a jobboldali sajtó képviselőit is meghívták, de ők nem mentek el. A résztvevők szerint a médiatörvény nagyon sok sejtetést, általánosságot tartalmaz, s éppen ebben rejtőzhet a veszélye is.