#Magyar Közlöny

Orbánék négy kiemelt nagyberuházást hagytak jóvá

Négy, egyenként több tízmilliárd forint összértékű közlekedési beruházás támogatási szerződésének megkötését hagyta jóvá a kormány, és kiemelt projektté minősítette ezeket - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.







Szerdától befellegzett a játéktermeknek

Szerdától hatályos a játéktermeket, nyerőgépek üzemeltetését és az e-kaszinókat betiltó szabályozás, miután a szerencsejátékról szóló törvény módosítása megjelent kedden a Magyar Közlönyben.


Ennyit kell még megspórolni az idei költségvetésben

Az idei költségvetési egyenleg tartását biztosító intézkedésekről jelent meg kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában. Eszerint összesen körülbelül 97 milliárd forintot zárolnak, illetve csökkentik a különböző tárcák előirányzatait, egyes alapok egyenlegét pedig összesen 19,5 milliárd forinttal kell javítani.




Iskolapadban a rendvédelmisek

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak rendészeti alapvizsgát kell tenniük, illetve emellett rendészeti szakvizsgát is tesznek vagy tehetnek - derül ki a Magyar Közlöny legutóbbi számából.









Hat és félmilliárdot költenek a Várkert Bazár felújítására

Jóváhagyta a kormány a Várkert Bazár rehabilitációjának támogatását: a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás 6,5 milliárd forintot kaphat. A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat szerint a Várkert Bazár felújításával és hasznosításával a főváros turizmusában meghatározó, nemzetközi viszonylatban is jelentős, valamint önállóan is egyedi vonzerőt jelentő turisztikai termék fejlesztésére nyílik lehetőség.


Durva "bevizsgálási" díjakat szed majd a médiahatóság

Röpködnek a több tízezer forintos díjtételek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének új rendeletében; a novembertől hatályba lépő rendelkezés szerint például egy rajzfilmsorozat puszta besorolása 30-100 ezer forintba kerül majd. Az art filmeket játszó mozik pedig akár több tételben is fizethetnek, mint a katonatiszt.