Kiemelt beruházássá minősítették a Diósgyőri Stadion felújítását
Felgyorsulhat a miskolci stadionprojekt, miután Orbán Viktor közigazgatási hatósági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánította a stadion felújítását.
Felgyorsulhat a miskolci stadionprojekt, miután Orbán Viktor közigazgatási hatósági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánította a stadion felújítását.
MTI
A kormány határozatot fogadott el arról, hogy az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-t egymilliárd forintos alaptőkével és tizennégy milliárd forint tőketartalékkal alapítsák meg 2015 február 28-ig. A kizárólagos állami tulajdonú társaság felett az MFB gyakorolja majd az államot megillető tulajdonosi jogokat.
MTI
A kormány elrendelte az önálló közigazgatási perrendtartás kidolgozására irányuló munka megkezdését – olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában.
MTI
Az ózdi ipari park területén épülhet fel a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark, amire majdnem egymilliárdot különített el a kormány.
hvg.hu
A kormány áttekinti a nukleáris létesítmények előkészítését, megvalósítását, működését érintő hatósági eljárásokra vonatkozó és az ezekhez kapcsolódó jogszabályokat, aktualizálják azokat és megteremtik a szabályok közötti összhangot.
MTI
Európai uniós ajánlás végrehajtása érdekében sírkert- és sírhely-rekonstrukciós programot indít a kormány.
MTI
A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent rendelet szerint péntektől a Miniszterelnökség gyakorolhatja majd a tulajdonosi jogokat a Millenáris felett.
MTI
Egyebek mellett a külképviseletek javára való forrásátcsoportosításról döntött a kormány a Magyar Közlöny csütörtöki száma szerint.
MTI
A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározat szerint a berlini fal leomlása, illetve a német újraegyesítés negyedszázados évfordulójára figyelemmel a 2014. november 9. és 2015. október 3. közötti időszak a német-magyar barátság éve. Erre másfél milliárd forintot forrást biztosítanak.
MTI
Összesen 521,5 millió forintot csoportosítanak át a Miniszterelnökség tartalékából az egyházakat megillető hit- és erkölcstan oktatáshoz kapcsolódó támogatások biztosítására. A támogatott egyházaknak 2015. június 30-ig kell elszámolniuk és visszafizetniük a fel nem használt összeget.
MTI
A kormány 8,5 milliárd forintot biztosít az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer bevezetéséhez – az erről szóló kormányhatározat csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben. A rendszert január 1-jétől vezetik be a visszaélések visszaszorítása és az élelmiszer-biztonság növelése érdekében.
MTI
Megjelent a keddi Magyar Közlönyben az Államreform Bizottság felállításáról szóló kormányhatározat. Patyi András egyetemi rektor vezeti a testületet, feladata az Államreform II. nevű program intézkedéseinek tudományos és társadalmi megalapozása, véleményezése lesz.
MTI
A múlt év első felében keletkezett költségvetési maradvány nagyságáról, és azok átcsoportosításáról hozott határozatot a kormány - a jogszabály a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
MTI
Októberben megnövelik a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál a menekültügyi szakterületen dolgozók létszámát, és létrehoznak egy háromszáz személyes ideiglenes befogadó intézményt. Az erről szóló kormányhatározat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
MTI
A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalból való kiválással létrejön az Igazságügyi Hivatal, amely egyebek mellett a jogi segítségnyújtással, az áldozatsegítéssel, a kárpótlással és egyes pártfogó felügyelettel kapcsolatos feladatokat lát majd el – derül ki a Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent és október 1-jén hatályba lépő kormányrendeletből.
MTI
Központi kommunikációs hivatalt hoz létre a kormány az egységes kormányzati kommunikáció érdekében.
MTI
Tavaly közel egymilliárdot, idén pedig konkrétan egymilliárd forintot csoportosít át a kormány a költségvetési tartalékból a Rákay (Philip) Kálmán MTV-intendáns ötlete nyomán elkészült "Itthon vagy - Magyarország, szeretlek" elnevezésű kulturális program megvalósítására.
hvg.hu
A kormány a külgazdasági és külügyminisztert hatalmazta fel, hogy stratégiai együttműködési megállapodást kössön a Takata Safety Systems Hungary Kft.-vel. A felhatalmazásról szóló határozat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.
MTI
Tízmilliárd forintot csoportosít át a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt-nek - áll a legújabb Magyar Közlönyben.
MTI
A villamosenergia-, a földgáz- és a távhő-közszolgáltatásokat egy társaságcsoportba akarja szervezni a kormány a holding alapú közszolgáltatási rendszer részeként - az erről szóló kormányhatározat a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.
MTI