Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#liba

hvg.hu Gasztro

Libázás a Belvárosban

Hogy repül az idő. Hatodik alkalommal fesztiváloznak a libák. Már amelyiknek jó a mája. Orosházáról gágogták be magukat székesfővárosunkba, előbb a Budai Várba, majd a Belvárosba. Libamáj Fesztivál szeptember 5-7. között az Erzsébet téren.

hvg.hu Gasztro

Hungarikumok hétvégéje a Budai Várban

Barackpálinkás és paprikás fagyi, libaburger, tokaji aszú, 100 éves szódakészítő gépből szóda a fröccshöz és még megannyi jóság, ami csak és kizárólag a mienk. Először együtt mind a 41 hungarikum mától vasárnap estig a Budai Várban.

MTI Itthon

Bárányokkal és kecskékkel ostromolta Rogánt az Együtt-PM

Az Együtt-PM szövetség tiltakozik az ellen, hogy a Rogán Antal polgármester által irányított budapesti Belváros a tanyasi családoknak szánt forrásokból részesüljön - jelentette be az ellenzéki szövetség két politikusa az V. kerületi önkormányzat előtt tartott szombati demonstrációjukon. A PM-s politikusokat ellentüntetők fogadták libákkal.

hvg.hu Gasztro

Hungarikum ünnep libával

Aki nem evett még tökös-libás muffint, az a hétvégén sok más libasággal együtt megkóstolhatja a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, ahol egyenesen hungarikum ünnepen búcsuztatják a Márton napot.

hvg.hu Gasztro

Márton napi libatour

Bár a naptár csak jövő hétfőre jelzi a nevezetes Márton napot, ez senkit sem akadályozhat meg abban, hogy a mostani hétvégét libatourázással töltse.

MTI Itthon

Libamaffiára csapott le a NAV

Libakereskedéssel foglakozó bűnszervezet 11 tagjával szemben javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Békés Megyei Főügyészségnél - közölte a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága.

Gy.Zs. Gasztro

Tökéletes sült libacomb vasárnapra – recept

Csak az újszülött nem tudja, hogy aki ilyen tájt libát nem eszik, egész évben éhezik. Manapság előfordulhat a fordítottja. Egy libamenüre valót azért érdemes kikoplalni szegény, szerény Szent Márton tiszteletére, és a család örömére.

MTI Bűnügy

Hétszáz libát loptak egy keceli telepről

Eltűnt mintegy hétszáz, tömésre tartott liba ismeretlen körülmények között egy keceli állattartótelep egyik óljából - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

hvg.hu Kult

A Márton-napi liba legendája

November 11-én, Márton napján libát illik enni. Hogy miért? Most felelevenítünk néhány népszokást.

Gyimesi Zsuzsa Gasztro

Márton-nap számmisztikával: hová menjünk Budapesten és vidéken?

Ha lenne esze a libáknak, akkor a számmisztika jegyében az idén hosszú tömött sorokban igyekeznének gáblivá válni. De legalábbis így kezdeni vonulásukat a novemberi étlapokra. A dolog persze úgy néz ki, hogy ez inkább ránk meg a vendéglősökre marad.

hvg.hu Gasztro

Libák lepik el Budapestet

Még néhány nap és a libák megszállják a konyhákat. Nem valószínű, hogy bárhol is ellenállásra számíthatnak.

MTI Gazdaság

Nyereséges a magyar libatenyésztés

Az idén a magasabb takarmányárak ellenére nyereségesek lehetnek a libatenyésztők és a feldolgozók is, valamint megállhat az ágazat termelésének 2008 óta tartó csökkenése - írta a Napi Gazdaság csütörtökön.

hvg.hu Gasztro

Tökéletes menü újborhoz – a séf receptje

Szent Márton, vagyis az újbor csapra verésének napját olyan komolyan veszik a borászok, hogy a friss nedű kizárólag november 6-án, éjfél után egy perccel kerülhet csak kereskedelmi forgalomba. Az utóbbi hetekben már szerte az országban megkóstolhatták a borbarátok a legújabb évjáratot.

1 2 3
Lengyel külügyminiszter: Katonailag és pénzügyileg maximálisan folytatni kell Ukrajna támogatását

Lengyel külügyminiszter: Katonailag és pénzügyileg maximálisan folytatni kell Ukrajna támogatását

Török Gábor: Hatalmi átrendeződés zajlik a Fideszben

Török Gábor: Hatalmi átrendeződés zajlik a Fideszben

Vérátömlesztést kapott Ferenc pápa, még legalább egy hétig kórházban marad

Vérátömlesztést kapott Ferenc pápa, még legalább egy hétig kórházban marad

„Utoljára látom dr. Mengelét!” – először jelenik meg cenzúrázatlanul Galló Olga lágernaplója

„Utoljára látom dr. Mengelét!” – először jelenik meg cenzúrázatlanul Galló Olga lágernaplója

Megtalálták az optimális söröspoharat

Megtalálták az optimális söröspoharat

Családi adóparadicsom: sok szja-mentes anyának adókedvezményt kell majd igényelnie

Családi adóparadicsom: sok szja-mentes anyának adókedvezményt kell majd igényelnie

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

Gyorsítósávban: változik a KRESZ – változnak a baleseti statisztikák is?

Gyorsítósávban: változik a KRESZ – változnak a baleseti statisztikák is?

Milák Kristóf esete miatt módosíthatják a sporttörvényt

Milák Kristóf esete miatt módosíthatják a sporttörvényt

A címlapról ajánljuk