Elkészült a szemcsepp, amivel lecserélhető a szemüveg
A Vuity az első olyan, az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) által jóváhagyott szemcsepp, mely kezelni tudja az életkorral összefüggő homályos közeli látást, másik nevén a presbyopia jelenségét.
A Vuity az első olyan, az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) által jóváhagyott szemcsepp, mely kezelni tudja az életkorral összefüggő homályos közeli látást, másik nevén a presbyopia jelenségét.
hvg.hu
A brit University College London kutatói szerint ha a szemet heti egy alkalommal mélyvörös fény éri, sokat javulhat az időskori látás.
hvg.hu
Új kutatóintézetet alapítanak Budapesten, amely a látásvisszaállítás területén úttörő eredményeket elérő Roska Botond Svájcban dolgozó professzor tevékenységéhez végezhet alapkutatásokat. A BrainVision Center a világ egyik legjelentősebb humán transzlációs központja lehet.
hvg.hu
Nem csupán a fény mennyiségét, hanem számszerűsíthető információkat is érzékel az emberi szem pupillája – összegezték megfigyeléseiket a Firenzei Egyetem kutatói.
HVG
A most 60 éves Berna Gomez 42 éves korában veszítette el látását, miután a látóidegei egy betegség következtében károsodtak. Aztán jött a tudomány és egy parányi „protézis.”
hvg.hu
Kínai kutatók szerint a városi környezetben élő gyerekeknél 2,6-szor nagyobb valószínűsége a rövidlátás kialakulásának.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A járvány nyomán életbe lépett korlátozások miatt sok országban a képernyők előtt, online tanultak, kapcsolódtak ki a diákok. Brit kutatók szerint meg is lett az eredménye, nem épp pozitív értelemben.
hvg.hu
A virágos növények mindössze 7 százalékát érzékeli kéknek az emberi szem – állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport, amely szerint a kék festékanyag előállításának nehézsége, valamint a beporzók színérzékelése is szerepet játszik a kék virágú növényfajok ritkaságában.
MTI
Vitathatatlanul kényelmesek a progresszív lencsés szemüvegek, ugyanis szemüvegcsere nélkül lehet élesen látni közelre és távolra is. Az egyik tudományos magazin annak járt utána, milyen hatással vannak a szemre az ilyesfajta lencsék.
hvg.hu
Gyakrabban fordul elő az életkorral összefüggő makuladegeneráció (AMD) azok között, akik szennyezettebb helyen laknak – állapította meg egy új kutatás.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Nem olcsó mulatság a szemüveg, ha gyakran változik (jellemzően romlik) az ember látásélessége: néhány évente új lencsét kell vásárolni.
HVG
Az izraeli CorNeat nevű cég szakemberei olyan mesterséges szaruhártyát fejlesztettek ki, amit a korábbiakhoz képest jóval egyszerűbb beültetni a betegek szemébe, ráadásul a gyógyulási idő is sokkal rövidebb.
hvg.hu
"Szemtornára" és rendszeres látásvizsgálatra buzdítja az embereket egy brit jótékonysági szervezet, hogy a járványügyi korlátozások miatt otthonmaradásra kényszerülő emberek látása ne romoljon a képernyő előtt töltött idő növekedése miatt.
MTI
Van még hova fejleszteni a Mojo Vision kontaktlencséjét, de most már van is kivel: a kaliforniai startup a minap megállapodást kötött a legnagyobb és legrégebbi japán lencsegyártó Meniconnal.
HVG
A Harvard orvosi iskolájának kutatói egy speciális fehérjekoktél segítségével képesek voltak megfiatalítani az egerek szemében lévő sejteket, így a rágcsálók visszanyerték a látásukat.
hvg.hu
Agytekervényeink izgalmas rejtélyeinek sorát nem csökkentette a Massachusettsi Műegyetem (MIT) új kutatása, sokkal inkább növelte a kérdőjelek számát a tudományágban.
HVG
A világon elsőként ültettek be indukált pluripotens őssejtekből (iPS) származó látósejteket pigmentáris retinadegenerációban szenvedő páciens szemébe egy japán kórházban.
MTI
A Cell című tudományos lapban megjelent publikáció szerint Roska Botond kutatócsoportjának olyan retinát sikerült létrehoznia, mely egy egészséges felnőtt látószervéhez hasonlóan funkcionál.
hvg.hu
A Monash Egyetem tudósai olyan eszközt fejlesztettek, amellyel reményeik szerint egy vak ember visszanyerheti a látását. A módszer az Elon Musk-féle Neuralinkhez hasonló, a műszert a koponyába építik.
hvg.hu
A Gennaris névre keresztelt rendszert az ausztrál Monash Egyetem fejlesztette, és egy olyan technológiát takar, ami egy kamera segítségével az agyba közvetíti a látott képet.
hvg.hu