A kormány megtette az első lépést a szabad tankönyvválasztás visszaállítása felé
„Szeretnénk, ha a pedagógusok több szakmai lehetőség közül választhatnának” – mondta Lannert Judit oktatási miniszter.
„Szeretnénk, ha a pedagógusok több szakmai lehetőség közül választhatnának” – mondta Lannert Judit oktatási miniszter.
HVG
Az esetet az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium jelentette be.
HVG
A hat- és nyolcosztályos gimnáziumoktól jutottak el idáig.
HVG
A miniszter szerint a magyar oktatási rendszer hihetetlen hibákat, vagy akár bűnöket követ el a gyerekekkel szemben azzal, hogy értelmetlen munkára kényszeríti őket.
HVG
Olyan fórumot hoznak létre, ahol a gyerekek és fiatalok rendszeresen elmondhatják a véleményüket az őket érintő ügyekről.
HVG
Vannak olyan pedagógusok, akiknek a véleményét már ki is kérte, hiszen sürget az idő.
HVG
A teljesítményértékelés és a pedagóguskamara megszüntetéséről is egyeztetett Lannert Judit a PDSZ-szel, de a kényszerű tanári továbbképzés eltörlése is jelentős hangulatjavító intézkedés lehet.
Benedek Bulcsú Balázs lesz Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára, míg parlamenti államtitkárként Kapronczai Balázs dolgozik majd a tárcánál.
HVG
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszternek lesz a legtöbb feladata, felül kell vizsgálnia a tankerületi központok működését is.
Kókayné Lányi Mariettát, a Gyermekek Háza alapító-vezetőjét jelöli köznevelési államtitkárnak Lannert Judit oktatási miniszter.
HVG
Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárként, Csapodi Csaba pedig közoktatási tartalomfejlesztésért felelős miniszteri biztosként dolgozik majd.
HVG
Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint a közpénzek felhasználásával kapcsolatban nincs helye automatizmusoknak és megválaszolatlan kérdéseknek.
HVG
Katz Sándor, az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézetének igazgatója a jelölt.
HVG
Naderi Zsuzsanna közgazdász több évtizede foglalkozik szakmai oktatással és képzéssel.
HVG
Lannert Judit mostantól naponta mutatja be az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium új vezetőit.
HVG
Lannert Judit már a miniszteri meghallgatásán kijelentette: helyreállítják a tanárok sztrájkjogát, a politkai okokból elbocsátott tanárokat rehabilitálják. Az érintett tanárok most egy tablóképpel mondtak köszönetet.
HVG
Rubovszky Rita neve nemrég még az oktatási miniszteri pozícióval összefüggésben merült fel, most a feladata többek között épp a leendő miniszterrel, Lannert Judittal való tárgyalás lesz.
HVG
A Magyar-kormány 11 miniszterjelöltje esett túl bizottsági meghallgatásokon, ahol a stabil tiszás többség miatt borítékolható volt, hogy megkapják a bizalmat. A megörökölt tárcák többségénél átvilágítással kezdik majd a munkát, máshol a legnagyobb kihívás éppen egy teljesen új szervezet felállítása lesz. Így zajlott a Tisza-kormány minisztereinek hétfői meghallgatása.
A leendő oktatási miniszter a meghallgatásán mondta el, miért tartja kontraproduktívnak a jelenlegi rendszert.
HVG
Hétfőn tizenhárom bizottság tartott meghallgatást a Parlamentben, ahol a Tisza-kormány miniszterjelöltjei számoltak be a terveikről, illetve a leendő munkájukról. A HVG fotósainak szemein keresztül mutatjuk be az új kormány tagjait.
HVG