Akár húsz százalékos további drágulást hozhat 2025 az ingatlanpiacon
A Duna House előrejelzése számottevő hitelpiaci növekedéssel, és így az adásvételek megugrásával is számol.
A Duna House előrejelzése számottevő hitelpiaci növekedéssel, és így az adásvételek megugrásával is számol.
HVG
A nagyon olcsótól a nagyon drágáig, a nagyon kicsitől a hatalmasig mindenféle ingatlan gazdára talált idén.
HVG
Úgy látszik, az eladók elkezdték beárazni, hogy 2025-ben sok befektetési célú vásárló jelenik meg az ingatlanpiacon. Országos átlagban egy év alatt közel 10 százalékkal nőttek az árak.
hvg.hu
A kisebb, jellemzően kiadásra szánt lakások négyzetméterárai 5 százalékkal estek augusztus óra.
hvg.hu
Jobban nőttek a bérek, mint az ingatlanárak, önerőből és hitelből is könnyebben juthatunk lakáshoz, mint egy évvel ezelőtt.
HVG
185 százalékkal drágábbak most a magyar lakások, mint 2010-ben voltak.
hvg.hu
Országosan a jó állapotú ingatlanokat vásárolták inkább az ügyfelek az év első hónapjában.
hvg.hu
Vidéken minimális a csökkenés, Budapesten számottevő a növekedés janurában decemberhez képest. Éves szinten viszont mindenütt drágultak a lakások. Példátlan módon már kilenc fővárosi kerületben és két vármegyeszékhelyen is átlépte az egymillió forintos lélektani határt a lakások négyzetméterára.
hvg.hu
Az I. a XII. és V. kerület mellett immár ott van az egymilliósok klubjában a II.. a VI. és a XIII. kerület is. A pesti négyzetmétert a XII. kerületben mérik a legdrágábban, és a XX. kerületben a legolcsóbban.
hvg.hu
Minden közel harmadik ingatlannak csökkentették az árát idén a hirdetők, és átlagosan 10 százalékkal. Nem mindegy azonban, hol nézzük, van – és nem is kevés hely –, ahol inkább többet kérnek az ingatlanokért, mint tavaly.
hvg.hu
Budapesten és Pest megyében gyakorlatilag nem volt számszerű áremelkedés 2023 vége és 2022 vége között.
hvg.hu
Az Egyesült Államokból költözött vissza Törökországba a török központi bank új elnöke, hogy kezdjen valamit az inflációval, majd rádöbbent, hogy Isztambulban drágábbak a lakások, mint Manhattanben.
hvg.hu
Jövőre felpöröghet a lakáspiac, ami újra emelheti az árakat.
hvg.hu
Látványos térképen mutatja be a KSH, milyenek most az ingatlanárak, és hogyan változtak az elmúlt években utcánként, településenként és lakástípusonként.
hvg.hu
Van már vidéki város, ahol egymillió forint fölötti az új ingatlanok négyzetméterára, de olyan is, ahol négyzetméterenként 300 ezer forint sem kell egy használt lakáshoz.
hvg.hu
Közel 3 százalékkal csökkentek a lakásárak tavasszal az előző negyedévhez képest, de az egy évvel korábbiaknál még így is egy százalékkal magasabbak voltak.
hvg.hu
Többet kellett dolgozni 2022-ben egy 70 négyzetméteres lakás megvásárlásához, mint két évvel ezelőtt.
MTI
A legdrágább átlagos négyzetméter ár 646 ezer forint, a legolcsóbb pedig 192 ezer.
hvg.hu
A zalaegerszegi és a balatoni ingatlanok is népszerűek a megyében.
hvg.hu
Nem állt meg az árak emelkedése a pesti belvárosban: az előző félévhez képest átlagosan 7%-kal magasabb négyzetméterárat kell fizetnie annak, aki a bérbeadás szempontjából frekventált belvárosi területeken szeretne ingatlant vásárolni.
hvg.hu