Összefogás koncert a haverok lelki üdvéért
Sok szerkesztőségi telefon csörög a hihetetlen blamázst hozó, államadósság-csökkentő szuperkoncert óta.
Sok szerkesztőségi telefon csörög a hihetetlen blamázst hozó, államadósság-csökkentő szuperkoncert óta.
Ceglédi Zoltán
Írásbeli kérdést intézett a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) vezetőjéhez a fideszes L. Simon László, miután megvárakoztatták a minisztérium portáján - írja a Népszabadság. A kulturális bizottság vezetője szerint ehhez a belépéshez képviselői igazolványa is elegendő.
hvg.hu
Nem tervez újabb csapást mérni a múzeumokra a Nefmi, egyes színházaktól pedig azért vonták meg évad közepén az állami támogatást, mert a színházi év nem esik egybe a költségvetési évvel. A Nemzeti Kulturális Alap kollégiumai idén feleannyi emberrel működnek tovább, mint tavaly.
hvg.hu
Felállt a Nemzeti Kulturális Alap új szakkollégiumi rendszere, a frissen kinevezett kurátorok névsorát és a kollégiumok tervezett idei költségvetését pénteken mutatta be L. Simon László, az NKA Bizottságának elnöke.
MTI
Nem ideológiai okokból akarja eltávolítani a Fidesz a Kossuth térről József Attila szobrát - jelentette ki L. Simon László, az országgyűlési határozat egyik beterjesztője a Magyar Narancsnak adott interjújában. A politikus szerint a Kerényi-féle képek helyett jobb lett volna, ha inkább fotó- vagy videóinstallációk készültek volna.
hvg.hu
A Szépírók Társasága tiltakozást tett közzé a József Attila-szobor Kossuth térről történő elmozdítása ellen; az MTI-hez eljuttatott reagálásában L. Simon László író, fideszes országgyűlési képviselő sajnálatát fejezte ki, amiért az írószervezet "és néhány baloldali politikus politikai cirkuszt" csinál az ügyből.
MTI
Úgy adott előleget egy el nem végzett munkára egy bizonytalan helyzetű cégnek, hogy semmilyen garanciális elemet nem épített bele a Velencei-tó kapuja projekt szerződésébe a velencei önkormányzat - közölte L. Simon László, a térség fideszes parlamenti képviselője hétfőn az MTI-vel.
MTI
Kevesebb kurátor lesz a Nemzeti Kulturális Alapnál - közölte L. Simon László, az alap elnöke. A fideszes országgyűlési képviselő az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, ha gyorsan elfogadja a minisztérium a javaslatot, január elsejével változhat a rendszer. Beszélt arról is, hogy senki sem akarja Budapestről elvinni a Parlament mellett lévő József Attila-szobrot.
InfoRádió
A budapesti színházi életnek semmi szüksége sem a neonáci barnára, sem az újnyilas zöldre – mondta Závada Pál író arra reagálva, hogy Tarlós István főpolgármester Dörner György kinevezését a főváros színházi életének színesítésével indokolta.
hvg.hu
Megadóztatná az állam a pornográf termékeket, a befolyt pénzt a kultúra finanszírozásába forgatnák vissza. Korábban már volt ilyen adó, de a szektor szereplői szerint az adminisztráció többe kerül, mint amennyi pénzt ebből az állam látna. Azok a cégek pedig, akik kaszálnak a pornóban, könnyen kibújhatnak a fizetés alól.
hvg.hu
Esterházy Péter Kossuth-díjas író arra ösztökéli Halász Jánost, L. Simon Lászlót, Szőcs Gézát, illetve a formális felelősség birtokosát, Tarlós Istvánt, hogy magyarázzák meg, miért Dörner Györgyöt választották az Új Színház élére.
hvg.hu
2014 júniusáig Horvay János eredeti Kossuth-szoborcsoportja kerülne vissza a budapesti Kossuth térre a tér rekonstrukciójáról szóló országgyűlési határozat értelmében – mondta L. Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke kedden Tamásiban.
MTI
Hűtlen kezelés alapos gyanújával tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK) vagyonával való visszaélés ügyében L. Simon László országgyűlési képviselő (Fidesz) kedden a Központi Nyomozó Főügyészségen.
MTI
L. Simon László váltja az október közepén távozó Jankovics Marcellt a Nemzeti Kulturális Alap élén.
MTI
Általános vitára alkalmasnak tartotta a 2010. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot hétfői ülésén az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága, melynek elnöke, L. Simon László azonban figyelmeztetett: veszélybe sodorja a magyar kultúrát, ha állami támogatása tovább csökken.
MTI
Elfogadhatatlannak és menthetetlennek tartja a parlament kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke Kertész Ákos írónak az Amerikai Népszavában megjelent nyílt levelében foglaltakat. L. Simon László szerint Kertész Ákos átlépett egy határt.
MTI
A nagyberuházások esetében az előzetes régészeti felmérés szabályainak pontosítását kezdeményezi a fideszes L. Simon László a kulturális örökség védelméről szóló törvényhez benyújtott módosító indítványában.
MTI
Mérföldkőnek nevezte az örökségvédelem történetében a világörökségi törvényjavaslatot L. Simon László, a kulturális bizottság fideszes elnöke budapesti sajtótájékoztatóján; a kormány előterjesztéséről kedden szavaz az Országgyűlés.
MTI
Az ünnepi könyvhét legkülönösebb kötetbemutatójára került sor hétfőn este a Magyar Írószövetség Bajza utcai székházában. A szerző, L. Simon László ugyanis az esemény kezdete után, egyik kötetbéli írásának felolvasását követően elköszönt a publikumtól, és elsietett a Parlamentbe szavazni. A Fidesz országgyűlési képviselője később visszatért a bemutatóra, de - mint az MTI-nek elmondta - csupán egyórás "kimenőt" kapott frakciójától, voksára ugyanis az este folyamán továbbra is szükség van.
MTI
A parlament kulturális bizottságát vezető L. Simon László semmi kivetni valót nem lát Az ember tragédiájában, "legalábbis nem abban az értelemben, ahogy azt néhány radikális politikus megfogalmazta".
ATV