A Májusünnep fesztivál reprezentatív eseményeként végre sor került Händel Xerxes című operájának bemutatójára a Magyar Állami Operaházban. Az öröm teljes: olyan előadásra válthat jegyet a publikum, amely egyszerre szórakoztató, magasrendű és tűpontos – e fogalmak nem zárják ki egymást.
A Szimfonikus körkép elnevezésű hangversenysorozat legutóbbi koncertjén a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar vendégkarmesterrel és külföldi „sztárszólistával” lépett fel. Az est karakterét az egyoldalú program és a sokféleség látszatát keltő, ám mégis egyoldalúnak mutatkozó sztár határozta meg.
Kop.-pecs. Ha valaki nem ismerné a zálogházi becsüsök tolvajnyelvét, megfejthetjük a rejtvényt. Hogy minél kisebb összeget kelljen írni a zálogcédulára, a majdnem új holmikat is úgy minősítették: kopott, pecsétes. Esetünkben tényleg kopott és pecsétes volt a Művészetek Palotájában előadott Koldusopera-verzió.
A New Cool Collective azon kevés holland zenekar közé tartozik, amelyeknek több évre visszamenő kapcsolatuk van a magyar közönséggel. Mégis úgy kezdték mostani koncertjüket, mint akik csodálkoznak, hogy egyáltalán van Budapesten akárki, akit érdekel a zenéjük. Miért is van ez? Szerintem talán azért, mert ezek az amszterdami fiúk guineai groove-ot énekelnek öltönyben.
Olyan énekes sztárok léptek föl az elmúlt napokban Budapesten, akiknek jöttét tényleg várta a közönség. Akik nem a leszálló ágban lévők kategóriáját képviselik, hanem azt a minőséget, amely a fővárost visszaemelheti a fontos európai zenei állomások közé. Kritikusunk összegez.
Enyhén foghíjas nézőtéren lépett fel a Mahler Kamarazenekar a Művészetek Palotájában. Kimagasló produkciót hallhattunk, talán az idei koncertévad egyik csúcsát.
Viszonylag rég hallottunk felőle, kicsit aggódtunk is érte (mert betegséggel küzd), de most megnyugodhattunk: Victor Bailey majdhogynem a régi. Műfajújító, mérföldkőállító szerepre nem vállalkozik, de ez nem is baj. A Millenáris Teátrum közönségét felvillanyozta az este, s minden bizonnyal sokan keresni fogják a néhány héten belül megjelenő új Bailey-lemezt.
Nehezen vettem rá magam, hogy elmenjek a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóhangversenyére, és meghallgassam Joshua Bellt. Nemcsak az ötlettelen műsor, de a művész „sztársága”, népszerűsége is riasztott – aki ennyiek kedvence, komoly művész nem lehet. Tévedtem.
A Budapesti Fesztiválzenekar ebben az évadban két Mozart-operát játszott el a Művészetek Palotájában. A Così fan tutte kissé leegyszerűsített Glyndebourne-verziója után Fischer Iván a saját – még egyszerűbb, de annál lényegre törőbb – Figaro házassága-változatát mutatta be. Teljes sikerrel: három óra mámorban volt részünk.
Fergetegesnek semmiképpen nem nevezhető a Miskolci Szimfonikus Zenekar legutóbbi koncertje, amit a Magyar Szimfonikus Körkép keretében adott, a Művészetek Palotájában. Mégis, Kovács László és az általa már huszonöt éve vezetett együttes – ahogy mondani szokás – kitett magáért: rendkívül felkészült, összeszedett, érzékeny muzsikálásnak lehettünk szem- és fültanúi.
Idén is több mint tízezer ember fordult meg február utolsó napján a Művészetek Palotájában a Dvořák-maratonon. A Müpa egyes sikertörténetei – Magyar Szimfonikus Körkép, Mahler-ünnep, Budapesti Wagner-napok és a zeneszerzői maraton – közül két eseményben is a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a ház partnere. Érdekes, ugye? - Kritikusunk a Müpában járt.
Úgy tűnik, a vendéglősök egy része igencsak tiszteli a néphagyományt. Szó szerint értelmezi a torkos csütörtököt. Legalábbis, ami a farsangból maradt ételek elfogyasztásának szokását illeti. Ráadásul még ismerik egyéb elnevezéseit is a jeles napnak: zabáló avagy csonka csütörtök.
