Tölgyessy Péter: "Novák Katalin volt Orbán Viktor első számú utódja"
Tölgyessy szerint óriási politikai áldozatot hozott a miniszterelnök azzal, hogy lemondatta Novákot.
Tölgyessy szerint óriási politikai áldozatot hozott a miniszterelnök azzal, hogy lemondatta Novákot.
hvg.hu
Orbán nyilvánvalóan nagyon megfontolta, hogy a Schmitt-, de főleg a Novák-fiaskó után hogyan dönt a leendő államfő személyéről. Abból, hogy hogyan, és végül kit választott, kik jöttek szóba, és miért nem ők lettek a befutók, sok minden kiolvasható a politikai helyzetről.
Rovó Attila
Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölték államfőnek kormánypártok. Sulyok az elmúlt években nagyon sok interjút adott, melyben körvonalazódott véleménye közéleti kérdésekben is, de a családja története, a jogi oktatás vagy akár a technológia is szóba került. Ezekből válogattunk.
hvg.hu
Ki sem kellett nevezni a kegyelembotrányba belebukott Novák Katalin utódját, elég volt az is, hogy a Fidesz megnevezze, Sulyok Tamást jelöli államfőnek. Máris felbolygatta a magyar internetet.
hvg.hu
A döntés, amire az egész ország várt.
hvg.hu
A btk. módosítása azért volt sürgős a kormányfő számára, mert az előző, jobboldali kormány idején több, a korábbi Fico-kormányokhoz köthető politikus és gazdasági szereplő ellen indult eljárás, vannak, akiket el is ítéltek. Mindeközben közeleg az elnökválasztás is.
Molnár Norbert
Róna Péter korábbi államfőjelölt alábbi véleménycikkében válaszol Révész Sándor a köztársaságielnök-választás kérdését tárgyaló publicisztikájára.
Róna Péter
A pénzügyminiszter a jelek szerint nem számol komolyan azzal, hogy őt küldheti a Fidesz Novák Katalin helyére a Sándor-palotába.
hvg.hu
Se köztársaságielnök-jelöltje, se EP-listavezetője, se budapesti főpolgármester-jelöltje nincs a Fidesznek, márpedig mindháromra szüksége lenne ahhoz, hogy sikeres kampányt tudjanak összerakni a júniusi dupla választásra.
Jelentős átalakításon esett át az elnöki rezidencia Novák kinevezése után.
hvg.hu
Már több ellenzéki párt is bejelentette saját köztársasági elnök jelöltjét, most az LMP egy közös ajánlattal állt elő.
hvg.hu
Igaz, felkérést sem kapott eddig, de mérik a népszerűségét.
hvg.hu
Kaltenbach több mint tíz évig volt a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa.
hvg.hu
Szerzőnk véleménycikkében az összes társadalmi, politikai és alkotmányos érvet felsorolja, amiért szerinte nem lenne indokolható, sőt, kifejezetten nem volna kívánatos a közvetlen elnökválasztás.
Magyar Péter nem hiszi, hogy belső leszámolás volt Novák Katalin és Varga Judit bukása, de hosszan beszélt az ifjú fideszesekről, akik egyszer akár a hatalmat is átvehetik, és akik köréből most két emblematikus alak tűnt el. Amit Magyar szerint egyáltalán nem bán Rogán Antal, sőt.
Montenegrói és kárpátaljai útjára sem megy már el.
hvg.hu
Schmittel egy életvidám motorost, az emberek emberét kaptuk, aztán jött a mosolytalan Bibó-szakkollégista, ősfideszes Áder, majd felépítették az érző, családszerető anyát, a "jó zsaru" Novákot. Ki lehet az utódja? Egy sportos katona? Egy régi politikai bajtárs? Folytatódhat-e a női vonal? Vagy meglepetéselnök érkezik?
hvg.hu
Az nem működik, hogy amikor a baloldal van hatalmon, akkor ők választanak elnököt, amikor pedig mi, akkor válasszon a nép – mondta a Fidesz frakcióvezetője. Amikor a legutóbb a „baloldal” volt hatalmon, az országgyűlés a Fidesz jelöltjét választotta meg.
hvg.hu
Minden információ egy helyen.
hvg.hu