Facebookozna Jézus, ha most élne
A németországi katolikus egyház első embere szerint Jézus fenn lenne a fontos közösségi oldalakon, ha korunkban élne.
A németországi katolikus egyház első embere szerint Jézus fenn lenne a fontos közösségi oldalakon, ha korunkban élne.
hvg.hu
A Facebook, a Twitter, a Google+ és a Pinterest képmegosztó egyaránt a legnépszerűbb közösségi szolgáltatások közé tartoznak. De hogy mit mikor melyiken érdemes megosztani? Ebben segít a magyar közösségi médiában terjedő vicces kép, melyen az utóbbi idők két forró témája, Semjén Zsolt és Puzsér Róbert is feltűnik.
hvg.hu
A fejlődő világban tapasztalható vagyon- és hatalmi koncentrációval, a gazdagok és szegények közötti szakadék mélyülésével párhuzamosan a közösségi médiának köszönhetően szaporodnak a gyarapodásból kirekesztett rétegek kezében az együttműködést, önszerveződést támogató eszközök, a vállalatoknak pedig meg kell tanulniuk idomulni az új környezeti feltételekhez - írja a Gartner amerikai piackutató, tanácsadó cég elemzése.
MTI
Az első féléves globális felvásárlási trend 22 százalékos csökkentést hozott az előző évi számokhoz képest, míg 2012 második féléve újra enyhe növekedést mutat. Az ügyletek közel fele továbbra is határon átnyúló, és a nemzetközi tranzakciók jelentős része a felzárkózó piacokat, köztük a közép-európai országokat célozza.
hvg.hu
Egyre több bank használ ügyféladatbázis-elemző programokat, egy részük jövőre már az ügyfelek közösségimédia-használatát is figyelné, így is kerülvén a bedőlt hitelek jelentette kockázatot.
hvg.hu
A Sandy által kialakult katasztrófahelyzet miatt leterheltek az amerikai vonalak, a hatóságok más csatornák használatát javasolják a kapcsolattartásra.
hvg.hu
A megkérdezettek közel fele saját vállalkozását az információbiztonság éllovasának látja, miközben az incidensek száma csak növekszik, állítja a PwC, a CIO és CSO magazin friss kutatása.
hvg.hu
A márkamonitoring piacvezető vállalkozása, a Brandmonitor nemzetközi expanzióba kezdett, ennek támogatására az OTP leányvállalata, az Oszkó Péter által vezetett PortfoLion Zrt. 1,5 millió eurós tőkebefektetést hajt végre a cégben.
MTI
Egy félreérthető hozzászólás, egy kényes megosztás, vagy egy nemkívánatos lájk, és máris gyűlnek a fekete pontok. Három figyelmeztetés után akár ki is rúghatják a közösségi oldalakon aktív mentőst – írja az fn24.hu.
hvg.hu
Messze a várakozások alatt teljesítettek az internetes közösségi oldalakat üzemeltető cégek részvényei, csak mutatóba akadt olyan papír, amely beváltani látszik a hozzá fűzött várakozásokat. A szóban forgó cégeknek csak nagyon kevéssé sikerült fenntartható és eladható üzleti modellel előállni.
hvg.hu
Miközben nem enyhül a közösségi média jelentőségének hangsúlyozása a vállalkozások életében, felbukkannak a Facebook és társai rejtette veszélyekről szóló vélemények is. Több kutatás is kifejezetten veszélyesnek tarja a cégekre nézve a közösségi oldalakt, mert a nyitott és átlátható kommunikáció gyakran sebezhetővé is teheti a vállalatokat az érkező kritikák révén.
hvg.hu
Csütörtökön megjelent a népszerű Instagram fotómegosztó alkalmazás legújabb verziója iPhone-ra, melynek új funkciója komoly biztonsági kockázatot jelent, ha meggondolatlanul használja az első indításnál: a 3.0-s új instagram térkép funkcióval bővült, amivel automatikusan elhelyezheti fotóit a saját térképén. Ne tegye.
Hernádi Levente
Az amerikai rapper pályatársai közül elsőként érte el a 60 millió facebookos rajongót. A Twittert továbbra is Lady Gaga uralja.
hvg.hu
Az eddigi olimpiákkal ellentétben a helyszín mellett már tévé közelében sem feltétlen kell lennünk ahhoz, hogy követhessük az eseményeket. YouTube, 3D-s közvetítés és fényéképek, valamint mobilos alkalmazások - ezekről is szólnak a londoni játékok.
Papós Tamás
Ami a korábbi olimpiákon még csak bűvészkedés volt, az mára egyszerű adatbányászat lett. A közösségi médiából kinyerhető adatok egyértelműen megmutatják, hogy mely versenyzők az idei olimpia aktuálisan legnépszerűbb olimpikonjai.
hvg.hu
London közösségi média kampányokkal próbálja enyhíteni a csúcsforgalmat az olimpia idején.
R.A.
Segítette vagy akadályozta a rendőri munkát a Kata eltűnése körüli Facebookos felhajtás? Nagy hullámokat kavart az eltűnt lány ügye a közösségi médiában, de a keresésre összegyűlt csoport tagjai között a pletykák és a hamis információk is ugyanúgy terjedtek, mint az eltűnés híre.
hvg.hu
A munkavállalók több mint harmada úgy gondolja, hogy elfogadható a közösségi média magáncélú használata a munkahelyen, mások szerint azonban rombolja a munkahelyi légkört - derül ki a Kelly Services legújabb felméréséből.
hvg.hu
Egy új kutatás szerint a 900 milliós Facebook felhasználóinak több mint fele egyáltalán nem kattint az oldalon megjelenő fizetett tartalmakra.
hvg.hu
Néhány nap alatt milliókat hódított meg hibátlan mosolyával a legújabb netes mém, az "elképesztően fotogén srác".
hvg.hu