#közmédia
Kóka János magánklinikája gyógyíthatja a közmédia dolgozóit
A 444 áttekintette az MTVA korábbi szerződéseit. Itt találtak rá a Doktor24 Medicina Zrt. nevére is, amely a volt SZDSZ-elnök érdekeltsége.
hvg.hu
Laár András kapta idén a Karinthy-gyűrűt
Átadták a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított díjakat: a közmédia többnyire a saját munkatársait díjazta, Galla Miklós pedig ismét búcsút mondhat a Karinthy-gyűrűnek.
MTI
Csak egy alkalommal próbálta a politika befolyásolni a közmédiát a vezérigazgató szerint
Az az egy pedig éppen az ellenzék akciója volt, amikor a rabszolgatörvény elfogadása után petíciót szerettek volna felolvastatni.
hvg.hu
-
hvg.hu
-
MTI
Kirúgták az MTI két munkatársát, hárman felmondtak, a szakszervezet tiltakozik
Nem értik az MTI-nél dolgozók, miért kellett elküldeni két embert, amikor korábban az átszervezésnél azt ígérték a közmédia vezetői, nem lesz leépítés.
hvg.hu
Napi 1,2 milliót költ a közmédia fodrászra, sminkesre és öltöztetőre
Hadházy Ákos független képviselő szerint az éves bruttó 444 milliós szerződés eleve törvénytelen, mert a meghívásos közbeszerzési eljárásban csak egy cégtől kért ajánlatot az MTVA.
hvg.hu
Nem volt hajlandó kiadni a közmédia Hofi Géza felvételeit a humorista özvegyének
Emlékműsort szerveztek Hofi 85. születésnapjára, de az eseménynek úgy kellett lezajlania, hogy a nézők egyetlen percnyi eredeti felvételt sem láthattak. A közmédia meg is magyarázta, miért.
hvg.hu
Hadházy Ákos megmutatta, ma hol zajlana a forradalom
A független képviselő olyan helyszíneket keresett fel, ahol szerinte az 56-os felkelők tiltakoznának, ha ma élnének.
hvg.hu
Az MTVA vezérigazgatója szerint a közmédia pártoktól független és objektív
Papp Dániel azt szeretné, hogy legyen egyfajta státuszszimbólum a közmédiánál dolgozni.
hvg.hu
Veszélyben van a tisztességes választás 2022-ben az EP-delegáció vezetője szerint
Gwendoline Delbos-Corfield szerint ha az ellenzék nem kap megfelelő teret a közmédiában, akkor a ’22-es választás nem lesz tisztességes Magyarországon.
hvg.hu
Fizetett hirdetésben kérte a közmédia, hogy a felhasználók mutassák be a „lepusztuló Budapestet”
A Karácsony Gergelyt támadó posztot érdekes módon nem a fővárosiakra célozva lőtték be: a vidéket „informálták” vele.
hvg.hu
Több millió forintot költ a közmédia a Facebookon az ellenzék lejáratására
Csak az elmúlt héten mintegy 300 ezer forintot áldoztak az adófizetők pénzéből Karácsony vagy Gyurcsány ekézésére.
hvg.hu
Majdnem 600 millióért szereltet beléptetőkapukat a közmédia
A nyomásérzékelős szerkezetek az épület hat bejáratához kerülnek.
hvg.hu
Karácsony miniszterelnökként is hallgathatná a Kossuthon, hogy Orbán a legnagyszerűbb
Egyszerűen nem utalni egy fillért sem – Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint így lehetne megszüntetni a mostani közmédiát. A csere már nem elég, egy médiaszakember szerint egyszerre kellene kirúgni az egész stábot. Ha lehetne. De a Fidesz ezt a rendszert is körbebetonozta, így kívülről nem egykönnyen bontható. Szakértőkkel beszéltük végig a lehetőségeket.
Windisch Judit
A kormány kivételt tett: a köztelevízió szabadon drónozhat
Ha nem sérti a rendőrség érdekeit.
Orbán: Létrehozzuk a magyar helyreállítási alapot
Orbán többször is elmondta reggeli rádióinterjújában, hogy Brüsszel a gyermekvédelmi törvény miatt zsarolja Magyarországot. A Pegasus-botrányról egyetlen mondat hangzott el.
hvg.hu
"Latorállamokban ellenzékiek megfigyelésére használják" – írta a hirado.hu még 2019-ben a Pegasus kémprogramról
A közmédia még 2019-ben írt arról, mire képes a Pegasus nevű izraeli kémfegyver, és kik használják azt.
hvg.hu
A kormányközeli médiában és az MTI-n még mindig nem hír a lehallgatási botrány
A világsajtót bejáró sztoriról még mindig nem számoltak be.
hvg.hu