Összejött a költségvetési hiány fele három hónap alatt
Az idei évre tervezett hiány 56 százalékát érte el az államháztartási deficit március végére – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az idei évre tervezett hiány 56 százalékát érte el az államháztartási deficit március végére – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
hvg.hu
Az Európai Bizottság figyelmeztette a portugál kormányt, hogy tartania kell magát azokhoz a költségvetési célszámokhoz, amelyeket a nemzetközi hitelezőkkel kötött megállapodásban vállalt, különben nem lehet szó a mentőhitel visszafizetésének átütemezéséről.
MTI
A 2012-es meglepően alacsony költségvetési hiány a tavaly nyáron és ősszel meghozott megszorító lépések miatt következett be. Az idei hiány ugyanakkor 4,2 százalék lehet, mivel továbbra is recesszióban marad a magyar gazdaság. A Nomura elemzése szerint további kiigazításokat kell végrehajtani ahhoz, hogy tartani lehessen az idei deficitet.
hvg.hu
Az anti-kommunista Orbán-kormány elfelejti, hogy az állami vállalatok sokszor igen nagy mennyiségben állnak neki felszívni az adófizetők pénzét, jó példa erre a MÁV, és a már becsődölt Malév. Az E.ON-cégek megvásárlása ahhoz vezethet, hogy a vásárlót, az MVM-et fel kell tőkésíteni, ami növelheti az idei deficitet.
hvg.hu
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 3 százalékra becsüli a 2013-as inflációt, míg az államháztartási hiány 3,5 százalék lesz előrejelzésük szerint. Az államadósság nem csökken, a közszolgáltatások színvonala zuhan. A munkaerőpiacon sem várható érdemi javulás.
MTI
Az Európai Bizottság pénteki előrejelzése alátámasztja a Haza és Haladás Alapítvány által már többször jelzett forgatókönyvet, amely a mai gazdaságpolitika változatlansága mellett hazánkra vár 2013-ban és 2014-ben - közölte az alapítvány. A Bajnai Gordon vezette szervezet szerint ha a kormánynak "mázlija lesz", idén akkor is 350 milliárd forintos lyukat kell betömni ahhoz, hogy a hiány 3 százalék alatti szinten maradjon.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Hibás az Európai Bizottság magyar költségvetési hiányra vonatkozó előrejelzése, amely több kedvező elemet nem vesz figyelembe - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A bizottság szerint a hiány idén és jövőre is 3,4 százalék lesz, de az NGM állítja, a kormány "biztonságosan" képes lesz 3 százalék alatt tartani a deficitet.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Magyarország, ha marad a mostani költségvetés, akkor minden bizonnyal nem kerül ki az uniós túlzottdeficit-eljárás alól, mivel az Európai Bizottság pénteken megjelent téli előrejelzése szerint idén és jövőre is 3,4 százalékos lesz a költségvetés hiánya. A kormánynak lépnie kell – kiigazításokat szükséges végrehajtania –, ha a következő, májusi előrejelzésben 3 százalékos szint alatt szeretné látni a hiányt.
hvg.hu
Gyakran a szemünkre vetik, hogy a hvg.hu elhallgatja az Orbán-kormány eredményeit, a kákán is csomót keres és szimplán gúnyolódik. Ezért megerőltettük magunkat, és összeállítottunk egy tízes listát arról, hogy mi szerepelhet a kormány dicsőségtablóján. Teljesen szubjektív atlasz arról, hogy mit adott nekünk a matolcsyzmus.
hvg.hu
Pénzügyi elemzők az államháztartás előzetes adatai alapján az MTI kérdésére kedden úgy vélekedtek, hogy az uniós normák szerint várhatóan 3 százalék alatt marad a deficit 2012-re vonatkozóan a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyítva.
MTI
Benyújtotta a kormány zárószavazás előtti módosító javaslatát a 2013-as költségvetéshez. Mindhárom ősszel bejelentett Matolcsy-csomaggal korrigálták, 63 milliárddal megemelték a gyógyszerkasszát. Ugyanakkor rosszabb makropályával számol a kormány: 2,7 százalékos - 854 milliárd forintos - deficitet, 0,9 százalékos gazdasági növekedést és 5,2 százalékos inflációt várnak.
hvg.hu
Megszavazta Horvátország jövő évi költségvetését kedden a parlament, a büdzsé tervezett hiánya a GDP 3,1 százaléka.
MTI
Az 5000 fő alatti települések számára elrendelt adósságrendezés miatt a 2012 költségvetés módosítására kényszerült a kormány. A Policy Agenda annak járt utána, hogy a módosításokkal is tartható-e az idei hiánycél.
hvg.hu
Csak kényszeredetten enged a magyar kormány, ha Brüsszelben jogsértést vélnek felfedezni, holott az EU–IMF-párossal folytatott hiteltárgyalások alakulásába ezen ügyek némelyike is belejátszhat. A kötelezettségszegési statisztikák alapján Magyarország nem áll rosszul, viszont néhány ügynek különös súlya van.
Farkas Zoltán
Pálmai Erika
A miniszterelnök szerint sikerült a magyar gazdaság pénzügyi konszolidációja, az új magyar gazdasági modell működőképes. Orbán Viktor ezt az Európai Bizottság szerdai országjelentésében foglaltakra és a Daimlerrel pénteken kötött stratégiai partnerségi megállapodásra alapozva jelentette ki az MTI-nek adott interjúban.
MTI
Egy elemzés szerint a Visegrádi Négyekből Lengyelország és Szlovákia gazdaságilag jobban teljesít hazánknál és Csehországnál. Az eltérő eredmények legfőbb oka a fiskális politikában keresendő – állítja a Financial Times.
hvg.hu
A Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint a kormány által szerdán bejelentett költségvetési kiigazító intézkedésekkel jövőre 3 százalék alatt marad a GDP-arányos államháztartási hiány, de az kétséges, hogy a várt teljes összeg befolyik majd a büdzsébe.
MTI
A portugál költségvetési hiány az első félévben csökkent ugyan, de még mindig magasabb, mint amiről az ország a hitelezőkkel az év egészére megállapodott - közölte az INE állami statisztikai hivatal pénteken.
MTI
Ha az IMF is elfogadja, hogy Magyarországon a költségvetési hiány karban tartható és az államadósság csökken, viszonylag hamar megegyezhet a kabinet a szervezettel - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.
hvg.hu
Az első nyolc hónapjában az összesített deficit az éves előirányzat 68,8 százalékát érte el.
hvg.hu