#Kecskemét




Elzárások a kecskeméti gyermekotthonban - benyújtották a vádiratot

A kecskeméti Juhar Utcai Szakszolgálati és Gyermekvédelmi Intézmény állásából felfüggesztett igazgatónője, valamint 25 munkatársa ellen emelt vádat az ügyészség, mert a vádirat szerint hosszabb-rövidebb időre nyolc gyermeket és négy fiatal felnőttet zártak be egy rácsos ablakú, bekamerázott dühöngőszobába.


Határon túli magyar portált és rádiót támogat Kecskemét

Egy szlovákiai magyar hírportált és egy kárpátaljai magyar internetes rádiót támogat Kecskemét önkormányzata 1 millió, illetve 500 ezer forinttal; a támogatási szerződést csütörtökön írta alá Zombor Gábor (Fidesz-KDNP) polgármester, Duray Miklós felvidéki magyar politikussal és Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnökével.





Újabb egy éves NATO-megbízást kapott Magyarország

A kabuli nemzetközi repülőteret fél éven keresztül sikeresen vezette az Afganisztánba vezényelt magyar katonai kontingens, így a NATO illetékes parancsnokságától újabb, ezúttal egy évre szóló felkérést kapott Magyarország - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter.




Vonatpótló buszok járnak Kecskemét és Kiskunfélegyháza között

A Mercedes gyárat a Cegléd-Szeged vasútvonallal összekötő vágány április 12-től április 21-ig tartó kiépítésének idejére vágányzár lesz a Kecskemét Kiskunfélegyháza közötti pályaszakaszon ezért a két város között vonatpótló autóbuszok fogják szállítani az utasokat - közölte Szórád Róbert, a MÁV-START Zrt. technológiai üzemeltetési igazgatója csütörtökön Kecskeméten.



13 éves fiúra támadtak Kecskeméten

Ételre kell a pénz - ezt mondta támadója egy 13 éves fiúnak, miután a nyílt utcán kirabolta. A gyerek iskolába indult, a másik fiatal az utcán lépett elé Kecskeméten.







A kismama meghalt, a nyomozást megszüntették

A rendőrség megszüntette a nyomozást annak a kismamának az ügyében, aki tavaly novemberben a szülés után rövid időn belül meghalt Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházában - tudatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.