#karmelita kolostor
Orbán 13+1 legerősebb mondata a csütörtöki kormányinfóról
Az Origo szerint hagyományteremtő céllal tartotta meg az év első kormányinfóját Orbán Viktor miniszterelnök, ahol az újságírók több mint két órán keresztül kérdezhették. Ez azért volt rendkívüli, mert jellemzően ellenzéki, független újságírókkal szinte egyáltalán nem áll szóba. Kigyűjtöttük a legjobb mondásokat, olyan is bekerült, amit kormánypárti kérdezőnek válaszolva mondott.
Windisch Judit
-
Windisch Judit
-
Csányi Nikolett
A DK vett két adag ebédet Orbán menzáján, ételhordókban viszik el Iványi Gábornak
A Demokratikus Koalíció két politikusa, Varju László és Gréczy Zsolt ellátogattak a Várba, a Miniszterelnökség menzájára, ahol a Gundel főz Orbánra. Jótékony célra fordítják az ételt.
hvg.hu
Magyarázzák Orbán olcsó ebédjét: az adagok kicsik, a kínálat korlátozott
Az önkiszolgáló menza nem étterem – írja a Miniszterelnökség.
T. R.
Kis létszámú tüntetéssel köszöntötték Orbán Viktort a Várba költözés alkalmából
A miniszterelnök dolgozószobája január elsejétől a budavári karmelita kolostorba tevődött át, ebből az alkalomból demonstrációt hirdettek meg hétfőn 12 órára. A helyszínen egyelőre szerény számban tiltakoztak, a megmozdulás félóra alatt véget is ért.
hvg.hu
Orbán bejelentette: már meg is szentelték az új irodáját
"Kármelitákkal a Kármelitában" - hát így.
hvg.hu
Hatalmas volt a rendőri készültség, de csak tucatnyi tüntető ment a Várba – fotók
Flashmobot hirdetett meg a Párbeszéd Orbán Viktor új munkahelye elé, ezért vonultak ki a rendőrök, mint kiderült, teljesen fölöslegesen. Az akció kimerült annyiban, hogy az aktivisták egy "Viktor, a Vár mindenkié" feliratú papírlapot tartottak fel. Orbán közben a brazíliavárosi fotóválogatását tette ki.
hvg.hu
Január 1-jétől akár a tüntetést is megtilthatják a Várban egy új határozat szerint
A Budai Palotanegyed kiemelt területein szigorítják a közterület-használatot pont azután, hogy Orbán a Várba költözik.
hvg.hu
Már keresik Orbán Viktor szakácsát
Megjelent a pályázat a Miniszterelnökség új, budavári épületében működő konyha és étterem bérlésére.
hvg.hu
Év elején költözik a Várba Orbán Viktor
A költözés folyamatosan csúszott, most megvan a céldátum.
hvg.hu
Megnéztük, hogy áll a kormány Várba költözése, ránk szálltak a rendőrök
A demokrácia ünnepe lesz, ha felköltözik a budai Várba a kormány, mondta Kövér László, és erre Gulyás Gergely szerint hamarosan sor is kerül. Megnéztük, hol tartanak ma a fejlesztések: Orbán Miniszterelnöksége el tud készülni 2018-ban, de a többinél még egy kapavágás sem történt. Tanulság? Több is van. Például aki túlságosan kíváncsi Orbán új irodájára, rendőrök között találja magát.
Dercsényi Dávid
Miniszterelnökség: nem is lett drágább Orbán új helyének kialakítása
A Miniszterelnökség szerint csak most kötötték meg a szerződéseket, ezért tűnhet úgy, hogy drágult a projekt.
hvg.hu
Orbán új helyének kialakítása még több pénzt visz el
Hónapról hónapra folyamatosan drágul az Orbán Viktor számára kinézett karmelita kolostor felújítása a budai Várban.
hvg.hu
Igazoltatták a Hír TV stábját a rendőrök a Várban
Kiemelt objektumot nem lehet csak úgy felvenni.
hvg.hu
"Áder segített kimenekíteni az Orbán-palota munkásait", Havasi Bertalan pedig tréfálkozott
A Párbeszéd aktivistái a mai napra megakasztották a Várban a Miniszterelnökség új épületének munkálatait, négy ember ellen szabálysértési eljárás indult. Orbán Viktor sajtófőnöke aggódik, hogyan indulnak majd a választáson.
hvg.hu
PM-esek láncolták oda magukat Orbán új hivatalához a Várban - fotók
Rendőrök állnak a budai Várban a PM aktivistái mellett, akik az egykori karmelita kolostornál demonstrálnak.
hvg.hu
Mégis, mi kerül Orbán Viktor irodáin 4 milliárd forintba?
Olyan hatalmas összeget szánnak Orbán Viktor hivatalának berendezésére, amelyet még akkor is nehéz volna elkölteni, ha minden titkárnő biedermeier asztalon tartaná a számítógépét - derítette ki a csütörtökön megjelenő HVG hetilap.
HVG
Most figyeljen: Orbán irodáit potom 3,925 milliárdból csinálják meg
Orbán Viktor maga is kapott a kormány karácsonyi osztogatásából, a dolgozószobáit csinosíthatja ki.
hvg.hu