Jövő évtől szélesebb körben állíthatja vissza a katás adózást a Tisza-kormány
Kármán András pénzügyminiszter kiemelte: százezrek veszítették el azt az adózási formát 2022-ben, amelyre a vállalkozásukat építették.
Kármán András pénzügyminiszter kiemelte: százezrek veszítették el azt az adózási formát 2022-ben, amelyre a vállalkozásukat építették.
HVG
Ehhez a magyar államnak augusztus 31-ig teljesíteni kell a vállalt mérföldköveket.
HVG
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszternek lesz a legtöbb feladata, felül kell vizsgálnia a tankerületi központok működését is.
Az új jegybanki vezetés fordulatot hajtott végre, amit a befektetők is elismernek – üzente az Országgyűlés illetékes bizottságában Kármán András, aki a Pénzügyminisztérium és az MNB közti jó együttműködésre számít. Az elmúlt negyedszázadban erre alig akadt példa.
A Magyar Péter választási győzelmét követő eufória gyorsan párologhat. Az első negyedévben a gazdaság életjeleket mutatott ugyan, azonban három év stagnálása után súlyos egyensúlyi zavarokon kell úrrá lenni a pályamódosításhoz.
Demeter Tamás feladatait Domokos Ferenc veszi át.
HVG
A kabinet első intézkedései arról árulkodnak, hogy a miniszterelnök egyszerre jelezné szimbolikus gesztusokkal a rendszerváltást, próbál időt nyerni apparátusa felállásáig, és igyekszik hiba nélkül hozni a halaszthatatlan döntéseket.
Az Orbán-kormány még a választások előtt privatizálni akarta a PM egykori épületét, de nem talált rá vevőt.
HVG
Az intézkedés akkor maradhat hosszú távon finanszírozható, ha a Tisza a bevételeket is növelné – számolt a Niveus tanácsadó cég.
HVG
Az új kormány még nyáron pótköltségvetést terjeszt be, a jövőben pedig ősszel készülnek majd a költségvetések, az eddiginél nagyobb tartalékokkal – mondta Kármán András, a Tisza-kormány leendő pénzügyminisztere bizottsági meghallgatásán, aki szerint továbbra is cél az euróbevezetés feltételeinek teljesítése 2030-ra. Az adórendszert is átalakítják, de nem azonnal: a különadók így egy ideig még maradnak, visszatér viszont a kata.
A szektort érintő kiemelt problémákról tárgyaltak, a szakma piacbarát szabályozást sürget.
HVG
A leendő tiszás gazdasági minisztert Orbán Anita is elkísérte a leköszönő külgazdasági és külügyminiszterhez.
HVG
Kármán András, a párt gazdasági szakértője azt nyilatkozta, ez akár még korábban is megtörténhet. Az árrésstopokat pedig május végéig még nem törlik el.
HVG
Kármán András több kérdésben is egyeztetett a Magyar Nemzeti Bank elnökével.
HVG
Bojár Gábor, a Graphisoft és az Aquincumi Technológiai Intézet alapítója igazságosnak tartaná, ha a Tisza-kormány egyszázalékos adót vetne ki az egymilliárd feletti vagyonokra.
HVG
2030-ra bevezetnék az eurót, komolyan gondolják az 1 milliárd forint fölötti vagyonok adóztatását, nyugdíjat emelnek, a medián alatti jövedelműek adójóváírást és célzott szja-csökkentést kapnak. Hazahozzák az EU-s forrásokat is, ehhez a jogállamiság javítását célzó döntéseket azonnal meg kell hozni.
HVG
A képviselőjelöltek után csúcsszakértők igazolása van soron. A Tisza Párthoz csatlakozó vezetők között olyanok is akadnak szép számmal, akik a szavazóikhoz hasonlóan egy mérsékeltebb Fideszben még otthon érezték magukat.
HVG
A Szőlő utca ügyébe nemcsak a kormánynak kellene belebuknia, hanem a kormánypárt széthullása is elkövetkezhetne, mert olyan szinten megrendült a közbizalom a végrehajtó hatalomban és a politikai elitben – mondta Magyar Péter, a Tisza elnöke Balatonfüreden, ahol kétnapos, frakcióülésnek nevezett rendezvényen találkoztak, egyeztettek a képviselőjelöltek a párt vezetőivel, szakértőivel. Mint elhangzott, a párt január végén hozza nyilvánosságra nagyjából 50 oldalas programját, amelynek a keretei már készen vannak.
HVG
Nem az a tiszás munkacsoport foglalkozik ilyen ügyekkel, amiről a kormánypropaganda írt, nem annyi időre készül a konvergenciaprogram, nem is annak hívják, az állítólagos szakértőknek pedig nincs közük a párthoz – írta Kármán András.
HVG