Leváltották a DÁP-ot is felügyelő Digitális Magyarország Ügynökség vezetőjét
Az új vezérigazgató nem tervez leépítéseket, drasztikus átalakításokat, de magasabb szintű munkát igen.
Az új vezérigazgató nem tervez leépítéseket, drasztikus átalakításokat, de magasabb szintű munkát igen.
HVG
A tüzet időközben sikerült eloltani, a sebesültek számáról eltérő információkat közöltek a kormány tagjai.
Erről az RTL-nek beszélt a miniszter. Szakértők szerint nem helyes a lépés.
HVG
A kettős üzemanyagár fenntarthatatlan, és az infláció számítása miatt is aggályos. Ez a helyzet a kettős rezsidíjjal, amit a Tisza tovább bonyolítana.
Az átadás-átvétel után ez is megvolt.
HVG
Ezt a mennyiséget a kutak ismét a védett ár alatt kapják meg, így az ársapka fenntartása mellett is árréssel működhetnek tovább.
A Magyar-kormány 11 miniszterjelöltje esett túl bizottsági meghallgatásokon, ahol a stabil tiszás többség miatt borítékolható volt, hogy megkapják a bizalmat. A megörökölt tárcák többségénél átvilágítással kezdik majd a munkát, máshol a legnagyobb kihívás éppen egy teljesen új szervezet felállítása lesz. Így zajlott a Tisza-kormány minisztereinek hétfői meghallgatása.
Szijjártó Péter leköszönő külgazdasági miniszter, országgyűlési képviselő nem vett részt Kapitány István miniszterjelölti meghallgatásán. Kapitány a Tisza választási programját ismertette, konkrét ígéreteket nem tett. A Tisza 100 napos gazdasági programja a tájékozódás, a szerződések, lehetőségek átvizsgálása lesz.
Volt már majdnem ennyire rossz az energiaszektor helyzete Magyarországon, ám most nem csak a minisztériumba kellenek új emberek a rendszer más utakra tereléséhez, hanem a legfontosabb állami cégek élén is.
A leendő gazdasági és energetikai miniszter transzparens döntéshozatalt ígért, a túlárazott kifizetések leállítását, a vendégmunkások behozatalának leállítását és a mutliknak folyósított támogatások rendszerének felülvizsgálatát.
HVG
Diplomatikusan közölte kollégájával, hogy a kérdésben az egészségügyi minisztérium dönt majd a szakmai egyeztetéseket követően.
HVG
A Tisza-kormány leendő gazdasági és energetikai minisztere úgy gondolja, az alacsony születésszám azt jelzi, sokan nem mernek gyereket vállalni – érthető okokból.
HVG
A szektort érintő kiemelt problémákról tárgyaltak, a szakma piacbarát szabályozást sürget.
HVG
A térség országgyűlési képviselője szerint világossá tették, hogy bármilyen ipari tevékenységet csak a szabályok betartásával végezhetnek Magyarországon.
HVG
Új módszerrel, fényképes felismerés alapján mérte a vezető tiszás politikusok ismertségét az Europion közvélemény-kutató cég.
HVG
A leendő gazdasági miniszter szerint így évi 240 ezer forinttal több marad a kiskeresetűek zsebében.
HVG
A leendő tiszás gazdasági minisztert Orbán Anita is elkísérte a leköszönő külgazdasági és külügyminiszterhez.
HVG
Magyar Pétert már majdnem annyian ismerik, mint Orbán Viktort. Kapitány István ismertségben bőven elmarad, de népszerűségben ő az első, Lázár János pedig még a fideszeseket is megosztja.
HVG
A Tisza jelöltje lakossági fórumot tartott a városban.
HVG