Lemásolták a macskák szemét, az álcázást is kiszűri az új éjjellátó kamera
Dél-koreai kutatók a macskák szemének felépítését próbálták meg lemásolni egy újfajta éjjellátó kamerához, a végeredmény azonban még nem tökéletes.
Dél-koreai kutatók a macskák szemének felépítését próbálták meg lemásolni egy újfajta éjjellátó kamerához, a végeredmény azonban még nem tökéletes.
HVG
Az eszközt két lány vette észre, azt mondják, ha nem világít az ember a sötét vécében, észre sem lehet venni, hogy ott egy kamera.
Rendkívül jó kamerákat épített az új csúcsmobiljába a Google, és ezzel maga mögé is tudott utasítani számos okostelefont a Pixel 9 Pro XL.
HVG
A Sony mellett a Samsung is az Apple kamerabeszállítója lehet 2026-tól egy neves elemző szerint, így a kijelző után újabb alkatrész érkezhet a dél-koreai cégtől.
HVG
Egy sor új képességgel vértezheti fel az AirPods fülhallgatót, ha infravörös kamerát építene belé az Apple. Márpedig állítólag épp ezen dolgoznak.
HVG
A polgári szabadságjogokkal és adatvédelemmel foglalkozó Big Brother Watch nevű szervezet szerezte meg azokat a dokumentumokat, amelyek alapján úgy tűnik, nem tájékoztatták a brit vasút utasait arról, hogy az arcukkal és viselkedésükkel a mesterséges intelligencia tesztjéhez járulnak hozzá.
HVG
Kipróbáltuk, hogy milyen a gyakorlatban a Xiaomi megapixel-háború helyett a kiváló objektívekre és finomhangolható rekeszértékre fókuszáló új csúcskészüléke, a tekintélyt parancsoló 14 Ultra.
Hasznos funkciót kapnak a számítógépükön Windows 11 operációs rendszert, mobiljukon pedig Androidot használók.
hvg.hu
Ellenáll a zord holdi körülményeknek, és rossz fényviszonyok között is jó minőségű képeket lehet készíteni a Nikon által fejlesztett kamerával, amely az Artemis-misszió holdra szállásánál tesz majd jó szolgálatot.
hvg.hu
A mesterséges intelligenciát is bevetették a Google Térkép leglátványosabb funkciójához.
hvg.hu
Jobb kijelző, továbbfejlesztett kamera, ütősebb processzor, nagyobb aksi és gyorsabb töltés került a Xiaomi új, felsőkategóriás telefonjába. Kipróbáltuk a Xiaomi 14-et, és röviden az abszolút csúcskamerás Xiaomi 14 Ultrát is bemutatjuk.
A kamerák is MI-funkciókat kapnak a jövőben, ezek közül az egyik legérdekesebb a Samsung azon fejlesztése lehet, mely sajtóértesülés szerint a „láthatatlan dolgokat” is látja majd.
hvg.hu
A NASA Mars Odyssey űrszondája 400 km-es magasságból készített felvételeket a bolygó felszínéről. Ilyen magasságban kering a Föld körül a Nemzetközi Űrállomás (ISS) is.
hvg.hu
A napokban felavatták az európai és japán összefogásban Nakában épített JT-60SA kísérleti fúziós berendezést, amelyben egy magyar fejlesztésű intelligens kamerarendszer segíti a fúziós folyamatok megértését, ezen keresztül láthatták a kutatók az első plazmát – közölte a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN).
MTI
Munka vagy a háztartási teendők után mindig jó a szabadban lenni kicsit – és naná, hogy eközben is különböző kütyükkel üthetjük el az időt, de a környezetünket is feldobhatja egy-két eszköz. Az amerikai TIME magazin idén is összeállította az év 200 legjobb találmányának listáját, ezekből most azokat mutatjuk be, amelyek a kültéri elfoglaltságok terén lehetnek hasznosak.
hvg.hu
Bár elsőre nem tűnik fontosnak, hogy egy újszülött érkezésénél egy bébiőr is legyen a háztartásban, idővel rengeteg nyugalmat tud adni a szülőknek a tény, hogy távolról is figyelni tudják a gyereküket. A TrueLife egyik ilyen eszköze a NannyCam H32, ami még a klasszikus módon, okostelefon és internetkapcsolat nélkül teszi a dolgát.
Teszten az Apple relatíve kompakt méretben abszolút high-end hardvert felvonultató új okostelefonja, a most debütált társaihoz hasonlóan 11 év után a jó öreg Lightning csatlakozóval leszámoló iPhone 15 Pro.
40 és 440 megapixel felbontású szenzorok is készülnek a Samsung boszorkánykonyhájában, ezekről szivárgott ki most néhány részlet.
hvg.hu
Egyszerűsíti és továbbfejleszti a távoli QR-kódok leolvasását az Android fejlesztés alatt álló újdonsága, ez pedig számos esetben könnyítheti meg a kódleolvasást a hétköznapokban.
hvg.hu
A Canon kiadta az első olyan, kereskedelmi forgalomban kapható kamerát, amellyel gyakorlatilag teljes sötétségben is lehet videókat készíteni nagyon messzi tárgyakról.
hvg.hu