Két demonstráció lesz ma a Színművészetinél
Este Iványi Gábor és L. Ritók Nóra is felszólal, Bródy János zenélni fog.
Este Iványi Gábor és L. Ritók Nóra is felszólal, Bródy János zenélni fog.
hvg.hu
Miközben az Orbán-kormány évek óta számolatlanul önti a pénzt a hozzá lojális egyházi és karitatív szervezetek számlájára, az állami támogatás megvonásával most megpróbálja megfojtani az olyan felekezeti és alapítványi iskolákat, ahol a fenntartók nem a kormány hívei.
Az Emmi szerint nem térül meg az, amit az elmúlt másfél évtizedben a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményeire fordítottak.
hvg.hu
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapító lelkésze és az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke fél attól, hogy elvész Magyarország jövője, mert most átalusszuk azt, ami történik, és képtelenek leszünk felkelni, a saját lábunkra állni. De azt mondja, egyetlen célja van: úgy élni az életét, hogy ne szenvedjen el lelki károkat.
Tóth Richárd
Átadták a Raoul Wallenberg-díjakat szerdán Budapesten. A vészkorszakban magyar zsidók ezreit megmentő svéd diplomatáról elnevezett elismerést olyanok vehették át, akik "példát mutatnak humanizmusból" és sokat tettek a hátrányos helyzetű és diszkriminációt elszenvedő embertársaikért – ismertette Sebes József, a Raoul Wallenberg Egyesület elnöke.
T. R.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget 2011-ben fosztották meg az egyházi jogaitól, ezt követően már különböző bírósági fórumokhoz fordultak Iványiék, többek között az EJEB is elmarasztalta az államot, hiába. A jogokat nem kapták vissza. Most újra megpróbálják.
hvg.hu
Orbán Gáspárnak éppúgy meg kellett volna tagadnia apja segítségét, mint Szent Ferencnek – mondja Iványi Gábor. A HVG-nek adott interjúban a lelkész beszél Orbánnal való megismerkedéséről, az SZDSZ-ről, és az egyházak helyzetéről is.
Több mint 30 éve találkozott Orbán Viktor és Iványi Gábor, utóbbi most elmesélte a HVG-nek megismerkedésük történetét. Bár a lelkész keresztelte meg a miniszterelnök két gyerekét is, de nem volt sokáig felhőtlen a viszonyuk.
hvg360
Azért most szólaltak meg, mert az emberi történelemből – és annak legsötétebb fejezetéből – ismert veszedelmek alattomos visszatérését érzékelik.
hvg.hu
Deutsch Tamás félmillió forintot fizetett valamilyen peres ügy következményeképp Dobrev Klárának. A DK-s politikus a pénzt Iványi Gábor egyházának adományozza.
hvg.hu
Leemeltek a számlájukról egy vitatott összeget, amelyet nem kellene megfizetniük, ha egyház lenne a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség.
hvg.hu
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője szerint azért támadják a Momentum EP-képviselőjét, mert megpróbálta megakadályozni, hogy fideszesek fontos posztokat kaphassanak az Európai Parlamentben.
hvg.hu
A szolgáltató korábban azt mondta, többmilliós tartozás miatt kellett korlátozni a vizet a nyíregyházi családoknál. Civil szervezetek és Iványi Gábor lelkész segítettek.
hvg.hu
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapító lelkésze is ott volt harminc évvel ezelőtt Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén. Iványi Gábor azt mondja, a fájdalom friss könnyeit látta az elhunytak szeretteinek arcán, Orbán beszédére pedig nem igazán emlékszik a Hősök teréről. De már akkor sejteni lehetett az autokrácia való hajlamot a kormányfőben. Interjú.
Tóth Richárd
Miután a világhírű francia filozófus hétfőn Orbán Viktorral kávézott, kedden Konrád Györggyel találkozott. Lévy elmondta, miről beszélt a miniszterelnökkel, illetve azt is, mennyire nagyra tartja Iványi Gábort.
hvg.hu
A lelkész felidézte, hogy a nyolcvanas években Orbán még megvetette a vallást, megtérése után viszont nyílt támogatást várt Iványitól.
hvg.hu
A Demokratikus Koalíció két politikusa, Varju László és Gréczy Zsolt ellátogattak a Várba, a Miniszterelnökség menzájára, ahol a Gundel főz Orbánra. Jótékony célra fordítják az ételt.
hvg.hu
Újra nekifut az egyházügyi törvény módosításának a Fidesz, a kiskaput meghagyják – írja a HVG.
HVG
Újabb, alig kódolt üzenetet küldött Orbán Viktornak az USA: Iványi Gábor lelkész több ügyön keresztül is élesen szembenáll a NER-rel.
hvg.hu