„Nem én vagyok Fásy Ádám felesége!” – rögzítette a Tisza Párt politikusa
A Tisza képviselője, Dr. Gurzó Mária a Facebookon volt kénytelen elhatárolódni az NKA-botrányban letartóztatott Fásyné Gurzó Máriától, miután aggódó megkereséseket kapott.
A Tisza képviselője, Dr. Gurzó Mária a Facebookon volt kénytelen elhatárolódni az NKA-botrányban letartóztatott Fásyné Gurzó Máriától, miután aggódó megkereséseket kapott.
HVG
Nem kérte fel közös bizottsági szakértőnek a Transparency International Magyarországot a Magyar Nemzeti Bank működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság.
HVG
HVG
MTI
Újabb lépés a dohány- és autópályakoncessziós szerződések felülvizsgálatának folyamatában.
HVG
Arra is kérte a szurkolókat, hogy tartózkodjanak az erőszaktól.
HVG
Annak építése során nem volt sem engedélyezési eljárás, de a szomszédos országokat sem értesítették. Több szervezet szerint ez utóbbi hiba volt.
HVG
Búvárok emelik majd ki a vízből, a tűzszerészművelet idejére a folyót és a mellette húzódó utat kétszáz méteren lezárják.
HVG
HVG
MTI
Az Alkotmánybíróság távozó elnöke leadta záró vagyonnyilatkozatát, amelyben összesen hét ingatlan található, köztük egy 110 és egy 107 négyzetméteres lakás a II., valamint a XII. kerületben.
HVG
Nőjogi aktivisák az isztambuli egyezmény ratifikálásáért demonstráltak a Kossuth téren, mi pedig arról kérdeztük a résztvevőket: mit várnak az új kormánytól, és mit tehetnének a nőjogi mozgalmak, hogy jobban megszólítsák a férfiakat.
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója
HVG
Ezúttal sem volt telitalálatos szelvény.
HVG
HVG
MTI
A busz vészvillogóval félreállt, de a magyar sofőr figyelmetlen volt és nem vette észre.
HVG
Az esemény főszervezője szerint látszik, hogy a Tisza-kormányban van befogadókészség, de szerinte azt is meg kell mutatnunk, hogy van az ügy mögött társadalmi igény és támogatás.
A CPAC vendégei is a tárca költségén kaptak szállást.
HVG
Hat operaházi dolgozó perében döntött csütörtökön bíróság. Az elsőfokú döntés szerint mindannyian kártérítést kapnak, és ötüket visszahelyezték pozícióikba, mert a bíróság jogellenesnek ítélte az elbocsátásukat. Ókovács Szilveszternek nem sikerült a felbátorodás elmagyarpéteresedését megállítani.
Palánki Ferenc váltja Bábel Balázst a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén.
MTI
Kötvényeket jegyzett le 500 millió euró értékben Veres Tibor, illetve Jellinek Dániel cégeinél az állami Eximbank. Ezt az Orbán-kabinet még a választás előtt, nem nyilvános kormánydöntéssel rendelte el, korábban hasonló konstrukcióban jutott pénzhez a Futureal-csoport is. A friss tőkét az Indotek részben az Auchan hazai terjeszkedésére, a WING pedig német és lengyel akvizíciókra fordítja.
A nemzetközi hírű divattervező végül a nagy nyomás miatt kénytelen volt eladni a budapesti szalonját, és külföldre költözni.
HVG