#irodalom

„Lehetsz sikeres, csak előtte tessék celebnek lenni”

A korábbi „Lerepül a hülye fejetek” című regénye a kilencvenes évek ifjúságáról, az új, „Nem boci” egy tejgazdaság mindennapjairól szól. Vidékrombolási minisztériumról, költészetről és tehenekről beszélgettünk Hartay Csaba költő-tehenésszel.


Hamarosan a testünk kapcsolódik az internethez

Nemrég megjelent verseskötete, A káprázatbeliekhez témája az űr és a világmindenség. Sirokai Mátyás írói, szerkesztői munkája mellett képzett ütőhangszeres és zenetanár. Mi az a jazz-istentisztelet, mit szólnának a vallások, ha találkoznánk idegen lényekkel, milyen lény lesz az új ember, mikor lesz vége a slam poetry hullámnak, milyen felfedezés változtathat meg mindent akár tíz év múlva? Interjú.


Még mindig a Légy jó mindhalálig-ot erőltetik a tanárok

A netgeneráció nem idegenkedik alapvetően a könyvek olvasásától, de a felső tagozatos irodalomtanítás során „elromlik” valami. A 14-18 évesek szerint az irodalmi szövegek általában nehezen érthetők, ugyan fontos dolgokról szólnak, tanulságosak, de régiek. Viszont újra vannak generációs olvasmányélmények.


Hiba a magyarérettségi javítókulcsában

Arató László, a Magyartanárok Egyesületének vezetője szerint hibás a középszintű magyarérettségi hivatalos megoldókulcsa, az egyik feladatnál a kidolgozóknak akadt szövegértési problémája. Ezért mindkét megoldást el kell fogadni.


Feldmár, Törőcsik, Salinger: 11 könyv, amit ne hagyjunk ki

Hogyan lát minket, magyarokat egy félig kívülálló író? Érdemes volt-e újrafordítani a Zabhegyezőt? A francia "botrányíró" megjósolja Európa jövőjét? Milyen volt gyerekként nézni az utolsó magyar futballzsenit? Tizenegy letehetetlen könyvet ajánlunk a Nemzetközi Könyvfesztivál friss megjelenéseiből.



Nincs értelme betartani az előírt tantervet

Imádják az irodalomórákat, sőt a menőbb tanulók verseket faragnak. Az asztalosnak készülő diákokban a szokatlan érdeklődést az irodalom iránt tanárnőjük egyedi módszerei keltették fel, aki az órákon éppúgy felhasználja a kortárs írók verseit, mint a rap vagy slam poetry-előadók szövegeit. Nem tilos az órákon az okostelefonok nyomogatása sem. A módszer hatékony, ám a sok, Klik által nem támogatott fénymásolás miatt a tanároknak zsebbe vágó, és a mai oktatási előírásokat is sok helyen sértheti. Interjú Sulyok Blanka magyar-német szakos tanárral.








Beleszerethet-e a mesében két királyfi egymásba?

El lehet kezdeni a gyerekek társadalmi érzékenyítését mesekönyvekkel, de csak, ha azokat a szülő együtt olvassa a gyerekekkel. „Ez egy szülői meló, amit nem lehet megúszni” – véli a szakember. Egy jó mesekönyv azonban nem lehet didaktikus, és irodalmilag is színvonalasnak kell lennie. Van-e helye a mesékben a homoszexualitásnak, a szegénységnek, a halálnak? Mennyire lehet egy mese félelmetes?





„Másként élünk kifelé és befelé”

Kárpát-medencei életünk lényegét az irónia, az abszurd jobban megközelíti, mint a nemzetmentő emelkedettség – véli a nemrég új történelmi regénnyel, a Szívlekvárral jelentkező Kőrösi Zoltán, aki szerint a magyar társadalom többsége elfogadta a ráöntött, silány, többnyire a napi politika felől érkező nyelvi és társadalmi közlekedésbeli kategóriákat. Interjú.


„A legtöbb korszakban mások döntötték el, hogy lehetsz­-e magyar” – interjú Nyáry Krisztiánnal

Papp Laci nemzeti ikon, de nem tudjuk róla általában, hogy a bürokrácia akadályozta meg a profi pályafutását. Semmelweis Ignácot egy elmegyógyintézetben verték agyon. Sok hősünkről maximum utcanevek emlékeznek, miközben azt sem tudjuk, kik ők. Új kötettel jelentkezett Nyáry Krisztián, aki szerint a magyarok a jó pillanataikban igenis képesek nyitottak és befogadóak lenni. Interjú.


Amikor a kamasz azt látja: a gátlástalan nyomulás erény

A kamaszok ma mindenütt azt látják, hogy bármit meg lehet tenni, bármit meg lehet úszni – véli Totth Benedek. Sodró lendületű, mellbevágó thrillere az olvasók és a kritikusok szerint is az év egyik legjobb regénye. Nem véletlen, hogy a filmesek is felfigyeltek a drogok, a szex és a brutalitás örvényében egyre mélyebbre merülő fiatalok történetére. Interjú.